Már vasárnap olyan volt a hangulatom, így az indulás előtti napon, hogy belenyugodtam abba, hogy mennem kell, volt kukás sárga polgárőrös mellényem, volt kék mellényem, és volt fehér polgárőrös pólóm, kicsit nagy volt de nem számított. Az volt a tervem, hogy majd hamarabb kelek, hajat mosok, összepakolok, elugrok anyához a boltba reggeliért, és kényelmesen megvárom míg Julcsi és Évi megérkeznek Tiszakürtre.
Nos az egész ott rontódott el, hogy későn feküdtem le, kb. 1 óra körül, és 4 órára terveztem az ébredést. Mondanom se kell, hogy ez nagyon naiv volt tőlem. Anya ébresztett 5.47-kor, és úgy volt hogy a lányok 6.30-ra lesznek ott. Khmm, ennyi idő alatt kellett hajat mosnom meg összepakolnom, a reggeliről ekkor már rég lemondtam, de persze anya volt olyan kedves, hogy haza szaladt és csinált nekem szendvicseket. És 6.50 körül az autó is megérkezett, beszálltam, és már mehettünk is.
Kecskemét előtt nem sokkal meg kaptam a tábor heti menetrendjét is, és csak kicsit voltam ám kiakadva, de akkor még közel se tűnt annyira katasztrófának mint mikor 12.10 körül megérkeztünk Gyenesdiásra.
Úgy éreztem, hogy vagy 1000 ember van ott, és ebből maximum 5 lány van még rajtunk kívül. Mondom én ki se szállok az autóból, vagy ha mégis akkor csak azért, hogy a 300 méterre lévő vonatállomáshoz menjek, és felszálljak egy vonatra ami megközelítőleg vissza visz az ország keleti felébe, mondhatni bármi csak ezt ne..
Persze ami a létszámot illeti az 1000 erős túlzás, de lehet hogy voltunk ott vagy 80-an, és tényleg nem volt ott 18-nál több lány, szóval határozott pasi uralom volt, ami ugyebár nem meglepő, csak hirtelen sokk ként ért.
Közel egy, másfél óra várakozás után még egy szobakulcsot is kaptunk, ami nem volt valami nagy, de legalább volt benne 3 ágy, meg egy kis hűtő, de a pozitívumok itt véget is értek, nem volt internet, ami szerintem hatalmas hibapont de engem ugye bár nem kérdeztek, így csak magamban füstölögtem.
A következő nehézséget az ebédelés jelentette, mert a tömegiszony fóbiám erősen gátolt abban, hogy egy tök ismeretlen helyen, egy csomó tök ismeretlennel, valami üzemi kaja szerűséget együtt elfogyasszak, így le se mentem, mondván nem vagyok éhes, de komolyan ha belegondoltam hogy oda le kell mennem, az étvágyam máris messze járt, kéz a kézben a bátorságommal, meg az önbecsülésemmel.
A szervezettséget mutatta, hogy senki nem tudta, hogyan tovább, lesz e az a program ami a papíron szerepelt vagy sem, ha igen hol, ha nem akkor mehetünk végre fürödni a Balatonba, hiszen napon közel 40 fok volt, mi meg csak szédelegtünk tudatlanul.
Közel 15.30 volt mire tájékoztattak minket hogy első esetben nem lesz tábornyitó beszéd, majd csak este vacsora után, mehetünk fürödni, második esetben, ne hogy el merjünk menni, irány az ebédlő, ott majd pár percben elmondják hogy s mint tölthetjük a nap hátralévő részét. Csak azt felejtették el mondani, hogy akkor most melyik a valós.....
Azt azért hozzá teszem, hogy vacsorázni se vacsoráztam, amivel aztán pár ember figyelmét sikeresen fel is keltettem, hogy miért nem eszek?? Biztos nem hallottak még arról a fogalomról hogy MAGÁNÜGY, bár ez meg lehet hogy a táborok sajátossága, amit meg én nem ismerek, mert nem szoktam táborozni, és ez az élmény is csak megerősíti ezt az elhatározásomat, és kész.
Egyébként a fent leírtakat nem kritikának szánom, ez csak egyszerű élménybeszámoló, szóval nem kell félre érteni opsz-es nénik bácsik, ha véletlenül ide tévedtek...bár javaslom ne tegyétek.
(Aki nem tudja mi az az opsz, annak megsúgom, Országos Polgárőr Szövetség)
