Nagyon örülök ennek a napnak, nem csak azért mert különleges meccseket adnak ma amerikai fociból, hanem mert a blogom áthelyezésének is a napja. Persze egyszer majd megint el kell költöztetnem, de élvezem amíg tudom.
Egy kicsit már elszoktam az érzéstől, majdnem ki is futottam az időből, szerencse, hogy itt egy plusz órám van, amerikai idő szerint pedig még több.
A jelen állapot elég fura, megbirkózni azzal, amiért éveken át kerültem a hasonló helyzeteket, hát gondolom a felnőttség viszonylagos velejárója. Annyira jó lenne, tudni mire hogyan mikor és miképp hallgassak.
Meccsek nagy képernyőn, áhhhhh, köszönöm, bizonyos személy, mint egy kisebb karácsony, már csak kettő kéne a két oldalára és vasárnaponként full panorámában látnám a kedvenceimet xD.
Ma beszéltem apával, gondoltam jelzem, még élek, meg hasonlók, erre bele akart menni a részletekbe, és elég negatívra sikerült az egész beszélgetés, pedig én időt áldoztam rá, az egyik meccsből. Anyával nem is beszéltem október 20 óta körülbelül, de neki se hiányozhatom, vagy már megint elfoglalt, és nincs ilyesmire ideje, de ez van, én nem erőltetem, majd kap a szülinapjára egy sms-t és kész, pont, mint apa, ezek után. Pedig egybe esik Dóri orosz ruhás beszélgetésével, amire igazán nagyon kíváncsi vagyok. A keringőruhája meg tisztára olyan lesz, mint valami előhangolás az esküvőjére, egyszer majd hasonlóan fog kinézni talpig fehérben xD. Ha majd egszer véletlenül ezt olvasod, inkább nevess, mint bosszankodj, a te életed még mindig sokkal közelebb van a normálishoz, mint az enyém, ami már alapjaiban teljesen el van cseszve, a rendbehozatal esélyének majdhogynem teljes hiányával.
Egy részem el se hiszi, hogy nem leszek ott a szalagavatóján, egy másik viszont, egyetért azzal az oldalammal, amelyik mindenképp maradni akart. Nem értik meg, hogy ha egyszer visszamegyek, akkor már nem jöhetek többet vissza, és bár ez az itt lévők rovására megy, mert már biztos nagyon unnak, és jobb lenne nekik nélkülem, még kikönyörögtem egy kis időt, de tudom, hogy az ő türelmük is véges, szóval azért mert kaptam egy második esélyt, még ugyanúgy ketyeg az órám, és szeretnék ha tovább lépnék, nem csak képletesen, hanem szó szerint is. Nem tudom, hogyan fogom ezt véghezvinni, de nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy muszáj.
A fájdalom amit magamnak okozok kezd egészen jó dolognak tűnni, segít a valóságra koncentrálni, nem engedi, hogy "elszálljak".
Gondolkoztam egy csomót a múlthét végén történtekről, már akkor is, meg azóta is, hogy ez lenne a normális, az elvárható, és, hogy miképp tudnék arra a szintre jutni. Gondolom rengeteget kéne ehhez fejlődnöm, elég sok területen, de valahogy muszáj megpróbálnom, más irányvonal nincs a fejemben, mert én már feladtam, évekkel ezelőtt.
De amit ebben a helyben egyszerűen imádok, hogy kényelmes az ágy, és hihetetlen álmaim vannak. Nincsenek meghalós, zuhanós álmaim, mert tudom őket kontrollálni, valahogy itt meg van az a fajta stabilitásom, ami otthon sose volt. Ez rengeteget ér, és eléggé fáj, hogy el fogom veszíteni.
Majd készítek pár képet, virágokról, meg talán a városról, mert már ezer éve nem fényképeztem le semmit.
Végül, ez az egész estét meccs nézés isteni, igaz volt némi probléma a streamekkel, de mostanra hogy lekopogjam megjavult, és amint vége van az egyiknek máris kapcsolnak a következőre :D. Isteni este, kár, hogy miután véget ér, 2 órával később már talpon kell lennem, és kezdődik a mai nap. De őszintén...megéri.
Az előző hétvégi nagy rivalizációkból egyébként sem volt lehetőségem semmit se látni.
Ez az én amolyan csajos estém xD.
