Happy Thanksgiving!!!!
Nagyon
örülök ennek a napnak, nem csak azért mert különleges meccseket adnak
ma amerikai fociból, hanem mert a blogom áthelyezésének is a napja.
Persze egyszer majd megint el kell költöztetnem, de élvezem amíg tudom.
Egy
kicsit már elszoktam az érzéstől, majdnem ki is futottam az időből,
szerencse, hogy itt egy plusz órám van, amerikai idő szerint pedig még
több.
A jelen állapot elég fura, megbirkózni azzal, amiért éveken
át kerültem a hasonló helyzeteket, hát gondolom a felnőttség
viszonylagos velejárója. Annyira jó lenne, tudni mire hogyan mikor és
miképp hallgassak.
Meccsek nagy képernyőn, áhhhhh, köszönöm,
bizonyos személy, mint egy kisebb karácsony, már csak kettő kéne a két
oldalára és vasárnaponként full panorámában látnám a kedvenceimet xD.
Ma
beszéltem apával, gondoltam jelzem, még élek, meg hasonlók, erre bele
akart menni a részletekbe, és elég negatívra sikerült az egész
beszélgetés, pedig én időt áldoztam rá, az egyik meccsből. Anyával nem
is beszéltem október 20 óta körülbelül, de neki se hiányozhatom, vagy
már megint elfoglalt, és nincs ilyesmire ideje, de ez van, én nem
erőltetem, majd kap a szülinapjára egy sms-t és kész, pont, mint apa,
ezek után. Pedig egybe esik Dóri orosz ruhás beszélgetésével, amire
igazán nagyon kíváncsi vagyok. A keringőruhája meg tisztára olyan lesz,
mint valami előhangolás az esküvőjére, egyszer majd hasonlóan fog
kinézni talpig fehérben xD. Ha majd egszer véletlenül ezt olvasod,
inkább nevess, mint bosszankodj, a te életed még mindig sokkal közelebb
van a normálishoz, mint az enyém, ami már alapjaiban teljesen el van
cseszve, a rendbehozatal esélyének majdhogynem teljes hiányával.
Egy
részem el se hiszi, hogy nem leszek ott a szalagavatóján, egy másik
viszont, egyetért azzal az oldalammal, amelyik mindenképp maradni akart.
Nem értik meg, hogy ha egyszer visszamegyek, akkor már nem jöhetek
többet vissza, és bár ez az itt lévők rovására megy, mert már biztos
nagyon unnak, és jobb lenne nekik nélkülem, még kikönyörögtem egy kis
időt, de tudom, hogy az ő türelmük is véges, szóval azért mert kaptam
egy második esélyt, még ugyanúgy ketyeg az órám, és szeretnék ha tovább
lépnék, nem csak képletesen, hanem szó szerint is. Nem tudom, hogyan
fogom ezt véghezvinni, de nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy
muszáj.
A fájdalom amit magamnak okozok kezd egészen jó dolognak tűnni, segít a valóságra koncentrálni, nem engedi, hogy "elszálljak".
Gondolkoztam
egy csomót a múlthét végén történtekről, már akkor is, meg azóta is,
hogy ez lenne a normális, az elvárható, és, hogy miképp tudnék arra a
szintre jutni. Gondolom rengeteget kéne ehhez fejlődnöm, elég sok
területen, de valahogy muszáj megpróbálnom, más irányvonal nincs a
fejemben, mert én már feladtam, évekkel ezelőtt.
De amit ebben a
helyben egyszerűen imádok, hogy kényelmes az ágy, és hihetetlen álmaim
vannak. Nincsenek meghalós, zuhanós álmaim, mert tudom őket
kontrollálni, valahogy itt meg van az a fajta stabilitásom, ami otthon
sose volt. Ez rengeteget ér, és eléggé fáj, hogy el fogom veszíteni.
Majd készítek pár képet, virágokról, meg talán a városról, mert már ezer éve nem fényképeztem le semmit.
Végül,
ez az egész estét meccs nézés isteni, igaz volt némi probléma a
streamekkel, de mostanra hogy lekopogjam megjavult, és amint vége van az
egyiknek máris kapcsolnak a következőre :D. Isteni este, kár, hogy
miután véget ér, 2 órával később már talpon kell lennem, és kezdődik a
mai nap. De őszintén...megéri.
Az előző hétvégi nagy rivalizációkból egyébként sem volt lehetőségem semmit se látni.
Ez az én amolyan csajos estém xD.