I don't want to talk, to anybody. Is it so hard to understand??? What I like about people is their sense of humor and intellect - the way they think. But when there's nothing to connect with, nothing to like, I'm silent as hell, because there's nothing to work with.
I'm getting tired of all these old people, 50 years older - old. It's hard to have a stimulating technical conversation when the other person has no idea what a software is, like Adobe. This mental passivity feels like a slowly killing disease.
Ok, I'm not in the best mood, I have good moments a few times a day.
Anyway, I'm making elderflower syrup, turns out the last time I made some was around 10 years ago. 10?? Well, half of it I spent in this country at least.
I do miss a few people, but it's manageable and clearly they don't miss me, so win-win, right?
2014. augusztus 17. Álom, vagy jövőkép?
Álomország területén mondhatni igen gyakran megfordulok, és még azon szerencsések közé is tartozom, akik emlékeznek rá, mit álmodtak. Viszont reggel sikerült olyan helyzetbe kerülnöm, amikor nehezen tudtam, sőt, még most sem tudom eldönteni, hogy csak játszik velem az elmém és álom marad, vagy épp ellenkezőleg felkészít az elkerülhetetlenre, és jobb ha tudatosan számítok erre a fordulatra.
Miről szólt? Róla, vagy mondhatni róluk, pontosan abban a szituációban amiben várom, hogy találom magam. Szép volt, hogy teljes mértékig meg voltam róla győződve, hogy az a valóság, hogy megint csak alul maradtam, megint csak vesztettem, megint csak inkább ő, mint én.
Nem maradt más beható tényező, mint a stressz, a krízis helyzet, ismét van egy piros puklim, tekintve a témát ez nem is meglepő, csoda, hogy nincs az egész testemen, bár lehet csak várat magára.
Féltékeny vagyok, aminek az az alapja, hogy ismerem az ellenséget, és ismerem a határaimat is, nekem nincsenek olyan fejlett képességeim, mint neki. Mert amint hallottam, az ilyenek harcban fejlődnek, én pedig ezen a téren újonc vagyok, aki talán már az első küldetésén el is halálozik.
2014. június 06. Vigyázz...de csak egészséges mértékben....
Mit mondhatnék, vigyázz mit kívánsz, mert még a végén meg is kapod, főleg ha kivételesen teszel is érte.
Valamiért van vagy volt egy olyan téves elképzelésem, hogy olyan ez, mint egy lejtőn elindítani útjára egy hógolyót, majd a lendület viszi tovább az egészet, nekem csak néznem kell, illetve élvezni a látványt a munka nagyját az egész folyamat elindítása adja, a továbbiakban amolyan örökmozgó mechanizmus. Ha már a hógolyós hasonlatnál maradok, a jelenlegi helyzet úgy áll, hogy hegynek felfelé próbálom én magam görgetni azt a nyamvadt hógolyót, és még méreti elvárásaim is vannak, szóval megfeszített munka ára lesz ez az egész, nehezítve, hogy felkelt a nap, és melegszik az idő, olvad a hó, a körülmények egy része éppenséggel pont hogy ellenem van. Köztük részben én magam is, mert vízszintes felületen is görgethetném szegénykét, de abban ugye mi lenne a poén. Örülök, hogy legalább azzal tisztában vagyok, hogy részese vagyok a mókának, nem csak nézem.
Ami viszont nem tetszik, hogy képes vagyok minden lépés után elbizonytalanodni, és elvárásokkal felszívni magam a következő lépés előtt. Legszívesebben azt üzenném magamnak, hogy Haladj már te szerencsétlen így sose fogsz sehova se jutni. Csak menj, majd útközben kiderül, melyik volt rossz és melyik jó lépés, inkább egy kibicsaklott boka, mint az állandó egy helyben álldogálás.
Megkaptam a szerdai vérvétel eredményét, továbbra is vashiányos vérszegénységben szenvedek, feljött az a téma is amiről kérdezni akartam, de a rákszűréssel kellően megijesztett, így majd egy másik alkalommal. Talán, mivel fontos lenne. Nagyon fontos.
És a végére mi más maradt volna, mint a zöldszemű szörny. Nálam is felütötte a fejét, a rohadék, szóval 11 nap. Nem túl jó hír, addig még sokféleképpen elromolhat, így nem teljesen tudom mit is kéne tennem, majd este eldöntöm, végül is ha el akar tőlem és a siettetésemen kívül is el tud romolni, így kevésbé veszi igénybe a nemlétező türelmi keretem :D. Tényleg félek, hogy majd magam alatt vágom a fát, de ez már csak ilyen, ha egyszer elindultam, nem fogok visszafordulni, gyerünk csináljuk végig, max. fűzök hozzá némi számomra nehezen kimondható bevallandó igazságot. :)
2014. május 31.
Ma élesben lesz tesztelve mindaz, amiért próbáltam megküzdeni az eltelt időben.
2014. május 28. MasterCard
Pár perccel ezelőttig fel sem fogtam milyen mértékben törtem össze a saját szívem azzal, hogy kegyetlen módon szakítottam önmagammal, a szokásaimmal, a szabad véleményemmel, a lényem lényeges és kevésbé lényeges apróságaival, vagy éppen a pénzzel.
Fel se tűnt, hogy újabb és újabb részeket, darabokat engedek el magamból, mert azt gondoltam elvárás, hogy a háttérben legyek, hogy jobb ha megteszek ezt vagy azt, mert csak így lehetek itt, fogadnak el, maradhatok centikkel a fulladáshatár felett. És tudod mit (??), az egész egy kibaszott nagy FASZSÁG volt, már nem értem miért gondoltam ezt.
Mint egy kupacnyi hibernált parázs, akármilyen ellentmondó is ez a kép.
Piac. Igazi zöldségekkel, gyümölcsökkel, virágokkal, a lehetőség, hogy egy tiszta kora reggelen mielőtt a város igazán felébredne felülj a biciklidre, vagy a helyi járatok sűrűn közlekedő egyikére, esetleg útba ejtve egy ATM-et, hogy a megfelelő mennyiségű pénz ott lapuljon a pénztárcádban, és neki láss élvezni a felfedezés örömét körülvéve egy tucatnyi hasonszőrű idegen ismerőssel.
Hiányzik a frissesség, az igazi, a valós, nem az utánzat, a mű, a felszínes semmi.
Hiányzik a biciklim, a görkorim, még egy kicsit a ruhavásárlás is hiányzik vagy éppen a cipő. Leszoktam a pénzről, a bankkártyáról, a csoki evésről, a jégkrémről, a fagyiról, a cukrászdákról, a muffin sütésről, a beszélgetésről, a biciklizésről, a görkorizásról, a fényképezésről, a szerencsejátékról, az online pókerről, a sport nézésről, az érzelmeim kimutatásáról, a gondolataim megosztásáról, hogy nemet mondjak, hogy kérjek, hogy akarjak. Nincs chips, a napi alma-narancs-uborka adagom, epres Cappy, nincs szandálom vagy magassarkúm itt, nincs séta a természetben, nincs kivel sétálni-utazni-megosztani pillanatokat-gondolatokat, de a leginkább zavaró, hogy nincs igazi életem, feladatokkal, kihívásokkal, az elmozdulás lehetőségével a holtpontról, még ha hátrafelé is, olyan ez mint valami gyilkos, süllyedős mocsár, engem pedig szinte teljesen elnyelt. Az koporsómhoz szükséges utolsó szeg pedig az a tény, hogy mindezt én választottam, én döntöttem így, és én vagyok érte a felelős.
Ezt felismerni, beismerni egy dolog, ami viszont valóban felszabadítóan hat-hatott, hogy meg van bocsájtva, nem haragszom, cserébe viszont kellően mérgessé tesz, hogy a szükséges erővel mentálisan seggbe rúgjam magam, azzal a céllal, hogy tessék szépen visszaszerezni ami a tiéd, szedd össze az elhagyott, elszórt darabjaidat, és működj végre hatékonyabban saját magad számára, mert másoknak kell a háttérben lennie, nem neked.
Rendezd a védelmi vonalaidat, de ami lényegesebb, hagyj fel ezzel a szánalmas, idő és energia pocsékló aggódós védekezős hozzáállással, és inkább lépj fel kicsit erélyesebben, kettős célt szolgálva, hiszen a legjobb védekezés a támadás.
2014. május 16. Fejfájás
Nem mintha annyira szeretném, hogy legyen, de hát kinek van ilyen téren választása?
A múlt is ismétli magát, hogy anya kidobja a húgom, ráadásul pont hétfőn, tudom, véletlenek nincsenek, csak fura egybeeső összefüggő események, amiknek nem is kellene összefüggniük. Ma is lesz valami hasonló, megyek és azt teszem amit annyian javasolnak, megpróbálok élni kicsit, lehetőleg nem bánom meg.
Nos, csak egy kis amnézia kapszula kell hozzá, és minden rendben lesz.
2014. március 27. Ez nem fair
Ez olyan nagyon nem fair. És mégis ezt teszem magammal, mert nem tudom nem tenni, nem tudok ellenállni, nem tudok leállni, na jó nem akarok, mert kell ez nekem, kell, hogy élőnek érezzem magam, csak szükséges, mint a levegő, csak kérek, kérek még. És tudom, hogy nem jár, már kimerítettem a keretet, de a visszhang, egy csalfa mementó ami nem enged, mert minden rohadt erőfeszítésem ellenére, az egész teljesen nyilvánvaló, látom én, és mások is, de csak ritkán használják ki.
2014. március 20. Áúcs
Nem is tudom, csak furcsa, jó?? Álmos vagyok és éhes, mégse mentem vissza, még túl soká lesz megint este, inkább élvezem a heti második hosszú napot, mert úgy gondolom, ha csak forgolódnék az ágyban, az járna a fejemben, hogy miért nem tettem. Egyébként sem biztonságos lehunynom a szemem, még a végén hajnali valamikor kelnék fel. Holnap valószínűleg megcsinálom a pogácsát, bár nem néztem meg a receptet, elvileg az élesztőn kívül minden van hozzá, azt pedig majd holnap veszem meg. Vagy ha holnap nem lenne hozzá kedvem, akkor a hétvégén, bár most igazán önkínzás kajára gondolnom, főleg finom kajára. Szerintem addig maradok, amíg elég hangosan nem kezd korogni a hasam, hogy félő lenne más is meghallja, szerintem ez egy elég közeli időpontot takar xD. A mai dupla angolon sikerült egy-egy jó tanácsot kapnom másnaposság ellen. A reggeli óra jó, mert elég csak hallgatnom, majd miután már eleget hallgattam más embereket, mehetek a városba, és én is beszélhetek, annak inkább van meg az órai hangulata, mármint valóban tanár-diák szituáció van, és tényleg diáknak is érzem magam. Ahh, aludnom kéne, sokat. Utólag is köszönöm a biológiai órámnak, hogy felébresztett 7.30-kor, még akkor is ha úgy éreztem délután 1 van.
2014. március 13. Blog
Majd egy hónapnyi halogatás után, mert azt már hamarabb sikerült eldöntenem, hogy folytatom, végre belekezdtem újra a blogolásba. Nem megy könnyen, mert nem mindig van hangulatom írni, de amikor minden stimmel, akkor csodálatos érzés, mint újra rendszeresen beszélni, találkozni egy régi jó baráttal, akinek bármikor elmondhatsz dolgokat, nem kell magyarázkodni, nincsenek félreértések, és valóban félszavakból is megért. Továbbá, biztosan nem beszél lyukat a hasadba, nem untat, és nem is kell soha tanácsot adni neki, amit később úgyse fogadna meg. Persze borozni vagy bulizni se tudok vele együtt, meg egyebek, de egy nagyon fontos lelki űrt képes kitölteni bennem, amit senki más nem tudna, tehát egyéb szinten igencsak pótolhatatlan. Jogos kérdés, hogy akkor miért hagytam abba, vagy szüneteltettem, a részletesebb válasz tartalmazná, hogy egy másik oldalon mindvégig folytattam, de az túl szókimondóra sikeredett, tehát nem igazán tartalmaz olyan részeket, amiket idővel átmentenék ide, azok jobb ha amolyan személyes napló bejegyzések maradnak, csak nekem, emlékeztetőnek.
Sokat segített az a bizonyos álom, hogy ismét elég bátor legyek ide is írni. Tényleg segít csak azokra a dolgokra koncentrálni amik valóban megérik az időt, az energiát, az erőfeszítést, és minden más sallangtól könnyebb elvonatkoztatni. Persze nem szűnnek meg, de ha kevesebb figyelmet igényelnek tőlem, vagy én magam képes vagyok kevésbé figyelembe venni őket, akkor máris előrébb vagyok, és újra képes vagyok mosolyogni magamon, és ellenállóbbnak érzem magam a külső behatásokkal szemben. És ma szoknya volt rajtam, amit a spanyol srác láthatott is, mert végre meg tudott jelenni egy csütörtöki órán is, és mivel hamarabb kell a munka miatt elmennie, ma utána vihettem a sálját :D. Sajnálatos, hogy már csak pár alkalom erejéig élvezhetem a társaságát, és Brendan is nagyon fog hiányozni, igazán remek tanár.
2014. február 24. Spanyol, Angol
Mától kezdve 7 hétig lesz angolom, hétfőn és csütörtökön 14-16 óráig. A tanár neve Brendan, és van egy spanyol srác is az órákon :D. Szerintem ez a lehető legjobbkor jött, mert már nem biztos, hogy sokáig bírtam volna a lakásban kuksolva. Így viszont adva van egy tökéletes indok, miért szeretnék a városba menni. Remélem ez ad némi tippet, hogyan tölthetem el másképpen is az időmet, mint eddig. Csak nagyon hiányzik az asztalom, annyira szeretném ha itt lenne, bár fogalmam sincs hogyan szuszakolnám be a szobába, talán valami bűvésztrükkel xD.
A húgom ballagásán gondolkoztam, hogy talán elmennék rá, de csak talán. De ez hülye ötlet volt, beszéltem vele pár nappal később és világosan a tudtomra adta, hogy nem szeretne ott látni, mivel magára hagytam, és csalódást okoztam neki azzal, hogy nem voltam képes részt venni a szalagavatóján, tehát felejtsem csak el szépen a ballagást. És remélhetőleg azt is, hogy a húgom, mert minden vágya egykének lenni. Mit tehetnék, igaza van, nekem meg már nem megy tovább ez a mindenért, mindig, én vagyok a hibás szerep. Lehet, hogy 10 évvel ezelőtt tényleg elcsesztem az életét, de most már ki akarom magam vonni ebből, ha ez azzal jár, hogy vége köztünk mindennek, akkor vége, szerintem ez egyébként is várható volt, csak annyi a változás, hogy most akkor már be is következett.
2014. február 13. Sötétség
Számtalanszor álmodtam már, hogy meghalok, családtagok, idegenek, balesetek, gyilkosságok által, időnként még természeti katasztrófa hatására is. De 2 alkalmat kivéve még sose éreztem ennyire valóságosnak, hogy most valóban meghalok, és nem fogok többet felébredni, nem mintha tudtam volna, hogy álmodom, mert ahhoz túl élethű volt. És bár fura, de mind a 3 alkalommal teljes mértékig belenyugodtam, hogy vége van, egyenesen akartam is, hogy vége legyen, mert egyszerűbb és csábítóbb volt, mint küzdeni, mint életben maradni, mint akarni, hogy éljek. Az előző 2 alkalom után valami mindig változott az életemben, másképp reagáltam dolgokra, mások kerültek előtérbe, és rengeteg minden vált érdektelenné a szememben. És mindig kellett egy kevés idő, amíg feltudtam dolgozni, hogy az a fura érzés amit ébredés után éreztem, nem volt más, mint csalódás, csalódottság, hogy végül, mégis csak egy álom volt, hogy nem volt valóság, hogy az nap is fel kell kelnem.
2014. január 26. Mérlegelés
Most mit írjak, amikor döntési helyzetbe kerülök, kész idegroncs vagyok ha képtelen vagyok választ találni a feltett kérdésre. Viszont ha egyszer megvan, eldöntöttem hogyan és mit teszek, minden a helyére kerül, és megszűnik a kényszer, a stressz helyzet. Mondhatni az a rengeteg információtöredék ami jelenleg a rendelkezésemre áll, már elég, hogy kellő mérlegelés után, belenyugodjak a teendőimbe. Ez elég unalmason hangzott igaz? Pedig ha mindezt az én szemeimen keresztül olvasnád, rájönnél, hogy mennyire izgis is volt, és mennyit tanultam általa magamról, és a régen tett ígéretekről. Hogy bármi történt is, nem szegtem meg a magamnak tett fogadalmam, és valamennyire képes vagyok az az állandó személy lenni az életemben, akiben nem kellett még akkorát csalódnom, hogy azt sose heverjem ki.
2014. január 11. Rondaság
A ma hajnali beszélgetés megvilágított számomra pár dolgot. Egyrészt hihetetlen segítség a másik projektemhez, nem is reménykedtem hasonlókban, most viszont olyan, mint egy régi karácsonyi ajándékbontós pillanat, talán egyszer lesz alkalmam elmondani mennyire hálás vagyok mindezért. A másik oldala a lelkis rész, belenéztem a tükörbe és őszintén rondábbnak éreztem magam, mint valaha. Elmondhatom most már, hogy sikerült kétes helyzetbe hoznom magam egy barátnővel rendelkező pasival, egy olyannal akinek felesége volt, és végül a közbülső állapot is összejött, a menyasszony-vőlegény állapottal. És mégis majdnem napra pontosan 3 éve hű vagyok önmagamhoz, illetve lassan már egy éve az el nem nevezett játékszeremhez.
Nagyon erős kényszert érzek, hogy gondosan átvizsgáljam erődítményem minden egyes apró kis zugát, hogy pontosabban is tisztában legyek, hol gyengült meg, vagy volt eleve tervezési hibás. Most örülök, hogy idebent vagyok, ha kiderülne, hogy ez sem véd semmitől túlságosan kiszolgáltatottnak érezném magam, jó, okés, igaz, most is kiszolgáltatottnak érzem magam, mert már megint kinyitottam a szám, és a nem megfelelő dolgok csúsztak ki rajta. Mindig elfelejtem, hogy előbb gondolkodnom kellene, mielőtt cselekszem. És persze néha pont azért nem gondolkodom mielőtt cselekszem, mert tudom, hogy hülyeséget akarok csinálni, és még élvezem is.
2014. január 7. Papa
Az egyetlen általam ismert papámnak ha még élne ma lenne a 76. szülinapja, és már 10 éve, hogy meghalt. 12 éves voltam amikor meghalt, úgy gondolom, az volt életem egyik legszörnyűbb éve, mert rengeteg mindent és mindenkit vesztettem el abban az évben. Amit azóta se találtam meg, az a biztonságérzetem, az a stabilitás, amit előtte teljesen természetesnek véltem, és nem hittem, hogy lesznek olyan időszakok az életemben, amikor ennyire híján leszek mindkettőnek. Néha egy viccnek érzem az életem, csak nem tudom ki lenne képes nevetni rajta, és még sajnos nem ismerem a csattanót. A 2014-es évem kezdete azért kísértetiesen hasonlít a 2004-esre, remélem idén kevesebb halott lesz benne.
2013. december 30. ???
Utolsó előtti nap az évből. Nem tudom mit írhatnék, hogy várom a következőt? Hogy remélem a jelenleginél is érdekesebb lesz? Nincs semmi kívánságom igazán a jövő évre, persze egy azért van, de az már évek óta meg van, és még sosem teljesült, nem tudom miben lehetne tehát ez az év másabb, és mitől válhatna végre valóra. Amit biztosan tudok, hogy nehéz évem lesz, mert tudok pár dolgot, ami bármikor utolérhet, és nincs ötletem, hogyan fogom őket fogadni, viszont nem fogok állandóan emiatt idegeskedni, majd megtörténik és kész. Az ivás remek segítség, vele tökélyre tudom fejleszteni, hogyan ne aggódjak dolgok miatt. Szóval előre is Boldog Új Évet.
2013. december 2. Bajok..
Ez a nap, jobb lett volna ha kimarad az életemből. Rosszul indult, mert apa névnapja volt. Azután rosszul folytatódott, mert voltam olyan idióta, hogy fel mertem köszönteni. Nagyjából körül írta nekem, hogy szerinte én idekint kúrva vagyok, és ezért maradhattam. Ez csak annyira cseszett fel, hogy lemondtam a húgommal való beszélgetést, pedig épp megmutatta volna nekem a szalagavatós ruháját. Elárulhatom, hogy ezt végül sose sikerült látnom, csak pár képen utólag. És a végső csapás az volt, amikor a feszültség és húgomtól bocsánatkérős sétámon egy mellettem elhaladó autó rám dudált, amitől ijedtemben elejtettem a telefonom, és összetörtem a képernyőjét. Mivel még elég közelinek éreztem azt a nov. 26-ot és mindent amit jelképezett, eszemben se volt elárulni, hogy mi történt, most pedig már 3,5 hónapja gondolkozom azon, vajon eláruljam e valaha, vagy majd a csodás véletlen megteremti a pillanatot amikor kiderül.
Igen, jó eséllyel az utóbbi :).
2013. október 17. Lista
A teljesítményem szánalmas, állandóan csak felkerülnek a dolgok, kihúzni meg egyet sem tudok. Ami vigasztal viszont, hogy ha egyszer oda kerülök ahová való vagyok, már minden kész lesz és teljes, csak bele kell fognom.
Ma gonosz voltam magammal, a neten egy oldalon rajzfelszereléseket nézegettem, mondanom sem kell, teljesen letört, egy kicsit összetörtem vele a szívem, de azért megérte, egy másik életben, egy másik dimenzióban, nekem lenne ilyenem vagy olyanom, és tehetségem is, hogy használjam. Vagy a film, vagy a könyvek hatására, de elnyomhatatlanul itt van a felszín alatt a vágy, hogy alkossak, hogy rajzoljak, látom az egészet, és mégis vak vagyok, mert nem fog megtörténni, nincs meg hozzá a cuccom. Igazán elenyészően kicsinek érzem magam a tudattól, hogy sírhatnékom támad egy asztal miatt, az üres falaktól, az üres lapoktól, a hiányos ceruzatartótól, és a helyzet beskatulyázott állapotától.
2013. június 25. Félelmek
Mindig átgondolom mit akarok írni, és a végén teljesen máshova lyukadok ki. Most egy két napig elég rossz szemszögből közelítettem meg témákat, amik hatására, a képzeletem negatív irányba igencsak elszabadult. Általában szeretem felmérni a legrosszabb lehetőségeket is, de most csak ezekre koncentráltam, mert alapvetően szörnyen bizalmatlan és ingatag vagyok. Azt ami rossz sokkal könnyebben és hamarabb el is hiszem, mintha valami jó dologról volna szó. És az élénk képzeletem, segít mindenbe mindent belemagyarázni, és utána a folyamat megállíthatatlan. Az ok, okozat, következmény párhuzam megvonásában pedig igencsak kiváló vagyok, így egy rossz szó, simán tönkreteheti az "életem", még némi hallgatás, nem csak aranyat ér, de lelki nyugalmat is. Pár napja megszegtem a hallgatós szabályomat, és úgy éreztem az ezután következő bonyodalmak teljes mértékben az én hibám, én okoztam, mert túl hamar járattam a számat. Most kicsit jobb, némi józan ész is visszaszivárgott a fejembe, segítve engem, felmenteni mindenféle nyomorúságos érzések alól.
Még jó, hogy nem azt a tanácsot kaptam, hogy bízzak valaki másban, hanem saját magamban kellene. És úgy tűnik ez volt a varázsszó, mert megint egészen stabilnak érzem magam. Stabil a hitem jelenleg magamban, és ha elkapkodott ha nem, komolyabban, átválogatom a dolgaimat, hogy listát írhassak a hiányosságokról. Az egyik már meg van, új TAJ kártya, mert a régi idén 18 éves, és nem akarom, hogy belekössenek az állapotába. Kicsit hajlok rá, hogy az adókártyámat is újra kéne cserélni, de erről még egyenlőre sikerült lebeszélnem magam.
Eddig úgy álltam a dolgokhoz, hogy majd idővel igyekszem elfogadni, és felfogni, hogy igen ez még mindig a valóság, most viszont rájöttem, essek már ezen túl, és a továbbiakban ennél eredményesebb gondolatmeneteket kövessek, mert ez nem túl találékony.
2013. február 19. Gondok
Az új évet a magam naiv módján kezdtem el tervezgetni, sajnálatos módon, pont mind mindig, hiba csúszott a számításaim közé.
Azt is mondhatnám, hogy a porszem én magam vagyok. Arra jutottam, hogy meg kéne próbálnom azt az antiszociális remete életet amit már egy ideje tervezgetek, de nem valósítottam meg. Most elég közel járok hozzá. Diának írtam egy levelet, amit már biztosan megkapott, bár még nem tudott elolvasta e, a lényege az, hogy életünk iránya annyira másfelé mutat, lassanként teljesen nélkülözve a közös átfedő pontokat, hogy talán ideje abbahagyni a felesleges erőlködést, és pontot tenni a kapcsolatunk végére. Megkértem, hogy ne írjon nekem többet. Lassanként vagy talán inkább még se annyira lassan, szeretném felszámolni a levelezős kapcsolataimat, mert már nem akarom őket. A baráti kapcsolatokat nem nekem találták ki, és amúgy is csak csalódást szoktam okozni.
Tudom ez az egész negatív hangulatú, de én meglepő módon csak nyugalmat érzek, hogy véget vetettem még egy kötelezettségnek amely társadalmi elvárás. Rengeteget olvasok, ami segít rendet tenni a fejemben, akármilyen zűrzavaros helyzetekbe sodrom is manapság magam, a fejemben rend van és nyugalom, még akkor is ha érzelmileg egy óriási elfojtás vagyok :). Nem akarom és talán nem is tudnám normális szemmel nézni a világot, így a válasz reakcióim is jócskán eltérnek a normalitás szintjétől. Másoknak ez ijesztő akik akárcsak kívül is látják, de nekem itt belül, ez épp úgy elfogadható, mint bár mi más.
Valószínűleg most a legtalálóbb kifejezés rám, az hogy pont annyit ér az, hogy élek, mint ha nem is léteznék, de másrészt ez még egy elégséges egyensúlyi állapot, majd ha már kevesebbet érek, mint ha valóban nem lennék, akkor talán bajban leszek. Addig viszont itt van nekem a derűs nyugalmam.
2012. november 08. Vágyak
Olyan sok minden miatt tudunk mi emberek vágyakozni.
Sajnálatos, hogy ez a jelen pillanatainak a megéléseben erősen gátolhat is. Minden nap amikor képes vagyok felkelni, felöltözni, és még ki is mozdulni az 5.1-es komfort zónámból, csodálatos látványban van részem, hála a környezetemnek.
Egyetemre járok, tehát emberek között is vagyok, erre sem lehet panaszom. Van biciklim, rengeteg féle bolt, könyvtár, szabadidő eltöltésére séta, busz, vonat, amit csak akarok.
Mégsem vagyok elégedett.
Tegnap kémia lab előtt ízlelgettem azt a közhelyet, mely szerint aki önmagával nincs kibékülve, az a világgal is harcban áll.
Szívesebben élnék békében, de ahhoz, hogy elássam a kisebb nagyobb csatabárdokat, előbb van olyan amit meg is kéne találnom. A tudatalattim mélyebb rétegeiben megbúvó konfrontációs terek felkutatása viszont nem egyszemélyes feladat (sajna itt nem segítenek a skizofréniai többesszámok), így a békére még várni kell.
Nehezen fogadom el amikor a női skatulyát rám húzzák, de gondolom ezt is le kell nyelnem ahhoz, hogy előbbre lépjek a felnőttségi fogalom tényleges megélésehez.
És akkor jussunk el a végcélhoz, nő vagyok, női vágyakkal....fura nem xD, talán ha férfi lennék, férfiként, könnyebben megküzdenék férfias vágyaimmal. Vagy nem. Hihetetlen módon, zavar, hogy ugye a szexhez legalább (:D) két ember kell, én mégis hadilábon állok, ennek a ténynek a megvalósításához szükséges "segítség" elfogadásában. Az önálló életvitel hátránya, ha az ember lánya feminin módon, mindent egymaga akar megoldani, hogy jön akkor itt bárki is ahhoz, hogy egy ilyen alapvető dologban más valaki segítségére szorulok. Ha kellőképpen racionális lennék, akkor látnám, hogy a másik fél is megküzd ezzel, hogy neki meg milyen sajnálatos, de rám mint nőre van ugyanígy szüksége. Szóval meg van az egyensúly, csak én nem érzem.
Talán az az egyetlen esélyem, ha egy pszichológussal (rosszakaróim sziszegnek, hogy itt inkább pszichiátert kellene írnom) kezdek viszonyt :D. Annyira nem is tűnik rossz ötletnek...xD.
2012. április 18. Angyalok
Konstantin - A démonvadász című filmet néztem meg. Nem most láttam először, talán ötödjére néztem meg, de egyszerűen iszonyat szuper.
2012.március 29. Tompa ceruza..
Tudom, hogy már jócskán tavasz van, még elvileg meteorológiailag is, bár ezt éppen nem érezni.
Én mégis úgy érzem még egy kicsit mindig télit álmot alszom, nem vagyok elég éber, sem fizikailag, sem szellemileg, se érzelmileg, olyan kihegyezetlen tompa ceruza vagyok.
Mindenki egy elmebeteg, idióta naplopónak néz, én meg már ahhoz se veszem a fáradtságot, hogy reagáljak rá. Belegondoltam, hogy az érettségiig már csak 1 hónapom van, így ideje készülni.
Van munkám, amiért örülhetnék, de annyira nincs rám hatással. Talán már ugye a nyárra is van, ami elég meglepő mert én aztán nem tettem érte semmit, és mégis lett.
2011.december 10. Magány
A legtöbbször utálom a valóságot, a képzeletemben minden sokkal egyszerűbb, vagy legalábbis bonyodalom mentesebb. Még belegondolni is rossz, mennyire kevés esély van arra, hogy két ember kapcsolata igazán jól működjön. Mindig van egy idegesítő szokás, egy látásmód eltérés, vagy akár egy ismerős aki az egyik félnek nem szimpatikus, de ezt nem mondhatja el, ha nem akarja megbántani a párját. És miközben elvárjuk a másik tökéletes legyen, nem gondolunk bele, mi mennyire nem vagyunk adott esetben tökéletesek a másiknak, pedig ő is elvárná, hogy számára tökéletesek legyünk.
Például az én szememben simán hiba, ha az illető nem szeret olvasni. Szinte minden vágyam egy pasival átrágni magam az összes Anita Blake vagy True Blood könyvön, és biztosak lehettek benne, hogy nem a cselekmény menete vagy a szereplők jellemfejlődése lenne az első számú megbeszélnivalóm vele... :D
És az is "elvárás", hogy magasabb legyen mint én. Mert bújós vagyok, és csak egy nálam magasabb pasival 100%-os élmény egy átölelős pillanat, és ez tapasztalat. Azon kívül oda vagyok a szürke szemekért, meg a sötét hajért.
És, hogy mégis mi a probléma? Hát az, hogy ha találnék is egy ilyet, nem biztos hogy a stílusa, valamint a hangzatos belső értékei passzolnának az enyéimmel, a kölcsönös szimpátia, meg kémia, már meg sem említendő. Bár szerintem mindenképpen a javamra írható, hogy a legtöbb időt az ágyamban szeretem tölteni xD.
Mesi írta nem rég, hogy elhatározta, így a felnőttkor küszöbén, vagy már kicsit azon is túl, megpróbál nőiesebb lenni, őszintén szólva, egy ilyen mentális és fizikai változás nekem sem ártana, csak sajnálom rá az időt. Utálok vásárolni. Őszintén örülnék, egy olyan rendszernek ami beszkenneli a testem paramétereit, persze időről időre frissítve, és ezek az adatok alapján én az interneten megrendelhetném a testi adottságaimnak valamint ízlésemnek megfelelő ruhát...baromira bírnám a dolgot....
2011. július 30. Animék..
Ha egyszer animék, akkor animék, mondjuk annyira nem vagyok otthon a témában hogy könnyelműen dobálózzak a "szak kifejezésekkel", de asszem most jót neveztem jó néven..xD
Először is nyár van, valamivel el kell ütni az időt, és ha nem normál sorozatok akkor ideje felfedezni azt a világot,amiben a húgom annyira otthon van évek óta, sőt mondjuk nem csak otthon van benne, hanem teljesen el is temetkezett benne :D, nos, kipróbáltam és nem lett tőle semmi maradandó sérülésem, csak egy kis fertőzésem amiből asszem most már nem is lehet kigyógyítani. Az Inuyashát eddig is nagyon szerettem, de most már szeretem a Bleachet, és egy kicsit kedvelem a Nanát is, amiért viszont teljesen oda vagyok, már csak azért is mert vámpíros, illetve a főszereplő Kuran Kaname sötét hajú, magas tehát pont bele illik a képletbe (xD), de azért is szeretem mert nem bugyuta, nekem legalább is, ez nos a Vampire Knight és a második évad a Vampire Knight Guilty, most mondanám, hogy már nagyon szeretném látni a harmadik évadot is, de itt azért vigyáznék arra, hogy mit is kívánok, mert lehet hogy a harmadik évad vége nos finom szólva szomorúbb mint a második vége, magyarul mindenki meghal, nem tudom, attól még a kedvenc listám igen előkelő helyén szerepel :)
És ami ehhez kapcsolódik még, hogy a japán zenéket is megkedveltem, az egész zene letöltögetést azért kezdtem, mert a VKG végén lévő zene nagyon tetszett, mondom ezt meg kell szereznem, és valahogy utána már akkor mondom ezt is meg azt is, és ott tartok hogy csak VK, VKG és Bleach zenéből már 170 db van...és most szedek le Inuyasha és Nana zenéket, tehát a határ a csillagos ég, vagy a gép memóriájának vége....xD
2011. június 21. A kiszemelt ország...
Merjem vagy ne merjem?
Reménykedjek vagy inkább ne?
Az emlegetett idióta ötletem, az az, hogy szélesítem látókörömet, méghozzá, országhatárok figyelembe vétele nélkül...
Már odáig jutottam, hogy meg van a kiszemelt ország, meg van a kiszemelt munka, és meg van a kiszemelt munkához való jelentkezési lap. Na igen, és itt jön a neheze, a kiszemelt országba, és munkához, szükség van bizonyos szintű angol nyelvtudásra, mármint nem kell hozzá nyelvvizsga, csak nem árt tudni jó pár az életemet megkönnyítő kifejezést. A másik probléma, hogy a kijutáshoz bizonyos összeg is szükséges, amit megint nem tudom, honnan szerzek meg. És ami a legnagyobb kérdőjel az egészben, egyáltalán alkalmaznának e az én szintű angol tudásommal, vagy az egészre tök feleslegesen görcsölök így rá????
Azt már sikerült eldöntenem, hogy a jelentkezési lapot, még a héten kinyomtatom valahol, most hogy megkaptam az e-maillel együtt, és akkor ha már végre papír formában is átnézegettem, megpróbálom kitölteni, ha otthon leszek, akkor majd meglátogatom a házi orvost is, az orvosi igazolás miatt, tehát ami egy kicsit nehezebb feladat lesz, az az ajánló levelek beszerzése, és az angol nyelvű önéletrajz szerűség, na meg persze egy két fénykép csatolása rólam....
Az igazat megvallva, és nagyon örülnék ennek a lehetőségnek, már csak azért is, mert a még nagyobb távolság még nagyobb jó hatással lenne a lelkivilágomra, és az érzelmi faktoraimra.
Szóval belevágok, és idővel az is kiderül mennyire volt értelme az egésznek. :D
2011. május 17.
Vajon mitől függ egy ember alkalmazkodóképessége?
Mindig amikor új helyre költözöm, elfogadom hogy az ott élők életritmusához valamilyen szinten alkalmazkodom, és ők is bevállalják ezt az én irányomba. De nekem akkor is nagyon fura, hogy valaki ennyire átengedi az életterét másnak, jó persze pénzért, de ha magamból indulok ki, és miért ne tenném, akkor őszintén megvallva nekem ugyanez nem menne, mert túlságosan önző vagyok, szeretem hogy vannak dolgok amik csak az enyémek, hogy vannak információk amiket csak én tudok magamról, és ha valakivel együtt élnék, mindenféle távolságtartás nélkül, akkor ezeket a jogaimat mondhatni fel kéne adnom, és azt hiszem ennyire nem szeretek megnyílni mások előtt, még akkor sem, ha az ő lakásukban, az ő személyes életterükben élek, mert ez olyan magánügy féleség...
Gondolom az én alkalmazkodóképességem nagyban függ a személyiségemtől, ami pedig nagyban függ az eddigi életemtől, és mindezt végig gondolom, csodálom hogy egyáltalán van még alkalmazkodóképességem...
Nem mintha annyira szar életem lett volna eddig, mert tuti van olyan akinek sokkal rosszabb volt, de mivel mint mindenki más én is önközpontú vagyok, a nem túl kellemes eddigi életet tudhat maga után csoportba sorolom magam. Nem mondom hogy az a célom, hogy a jövőben ez ne legyen így, mert kitörni a megszokásból lehet hogy túl kevés vagyok, de mindenki álmodozik nem? Vagy ez csak olyan rám jellemező dolog, amit egy kívülálló már nem is álmodozásnak hanem egyenesen önámításnak tartana??
2011. április 10.
Úristen December óta nem izgultam ennyire, ráadásul nem is egy hanem két ember előtt fogok beégni, mert jön egy haverja is, és én annyira kuka tudok lenni néha, amikor annyira nem kéne annak lennem.
Mondtam neki hogy imádok beégni, meg vagy találkozunk vagy nem, mire mondta hogy nem vagy legyen hanem kajak igen, de most meg azt gondolom hogy nem elég érett hozzám, már ha velem kapcsolatban lehet egyáltalán használni az érett kifejezést, de nem tudom mit csináljak, mert az is kiderült hogy bulizós, meg az is hogy nem is debreceni, hanem nyíracsádi, és ez Acsádira emlékeztet, meg minden egyéb hülyeség, én annyira izgulok, meg félek, meg minden azt sem tudom mit tegyek.....
2011. április 09.
Néha akkora idióta vagyok, miért van az ha megismerkedek valakivel, hogy rögtön álmodozni kezdek, hogy majd ez lesz meg az, mikor még épp hogy megismertem, és még igazán nem is ismerjük a másikat...
Annyira hülye vagyok, ugye?
2011. február 05.
A régi bejegyzésekbe olvasgattam bele, és baromi nosztalgikus volt, hogy belegondolva, némelyik mennyire régen született, mert 2,5 év igenis régi, ahhoz képest, hogy ezzel az egész blog témával kapcsolatban mennyire kitartó vagyok. Az a borzalmas gondolat futott át az agyamon, hogy a gépem után azt mondanám ez a legértékesebb dolog az életemben, és mennyire belehalna egy kis részem ha valamilyen módon elvennék tőlem. Csak az a baj, hogy az ilyen gondolatok, miatt pont azok a dolgok történnek meg amikre félek gondolni. Szóval éljen az előijesztgetés, főleg ha mindez önmagam felé irányul. Mert mindig amikor közhírré teszem valamivel szembeni birtoklási jogomat, valamilyen módon sikerül elveszítenem....
Na de ennyire nem akartam negatív lenni, mert előtte pont az járt a fejemben, hogy egész héten buzgott bennem a tett vágy, és ennek ellenére egész héten nem csináltam semmit. xD
2011. február 03.
Azon gondolkodtam, ami már önmagában hiba tudom, mondták már páran, szóval hogy mennyire az érzelmeinkre vagyunk utalva. Mindent átitat, befolyásol, és egyszerűen a világ egyik mozgató rugójának is tekinthetjük. Talán ez eltúlzott, talán nem, de összefüggés szempontjából ez vitathatatlan. Na és ennyit a szentimentalizmusról.
Hogy miért kezdtem ebbe bele, mert ez egy ilyen írjuk le hét. Annyiféleképpen kisikolhat (kisiklik feltételes módban) egy ember élete, és kicsit félek hogy most velem is ez fog történni. Azt nem mondom meg mi áll a megérzésem hátterében, de mindenkit megnyugtatok hogy nem a horoszkópom miatt majrézok.
És kicsit most értetlenül állok a dolgok előtt, mert most hogy is kezeljem, és hogy mi az amit most veszélyeztetek. Ezek így leírva elég általános dolgok, de ha az ember jövője a tét, illetve jövőjének milyensége, akkor igenis van okom félni. Mondjuk néha nem látom magam 1-2 év távlatában, de valahogy mindig reménykedem hogy lesz ilyen, na nem ragozom meg vagyok ijedve, halálra vagyok rémülve. :)
Erre épül még, hogy lassan itt a hétfő és megkezdődik a második egyetemi félévem. Olyan kis hihetetlen, én a nagy semmirekellő, és tessék egyetemista vagyok, mondjuk jó ez már egy ideje leesett, de ez milyen már, lehet hogy sikerül elvégeznem az egész első évet. :D
2011. január 28. Reménytelenség
Nos ez az érzés ha rátör az emberre, akkor igenis jogosan érezheti magát szarul.
Részben tapasztalatként, részben kicsit hangulat viszonylatban hoztam ezt most fel. Néha baromira utálok döntést hozni, és egy szerencsétlen szarkupacnak érzem magam, ha nem megy. Nekem az új és a régi közötti döntés, egyszerűen reménytelen, hogyan döntsek valamiről, amit nem ismerek, és hogyan engedjek el valamit amit viszont nagyon is. ÁÁ, rendben, inkább ezt ne feszegessük, mert csak felmérgelem magam, az emberek közti különbségek is irritálnak kissé, mert ha ismerek valakit, aki olyan kicsit mint én ha normális lennék, akkor zavaró hogy nekem miért nem mennek a dolgok úgy mint neki. És most nem az irigységre gondolok alaphelyzetben, hanem azt hogy bizonyos viselkedési, tanult és örökölt tulajdonságok igenis jó volna, ha mint valami számítógépes program, nekünk is futna az agyunkban, csak úgy, mert mi úgy akarjuk....
2011. január 20. Gondoltam itt is újévesítek már...
Viselkedés szemponti problémáim vannak párkapcsolati téren. Mondjuk ez elég komolyra sikerült, de közel sincs így, egyszerűen csak arról van szó, hogy ha másokat nézek azt látom nekik milyen egyszerűen, vagy legalábbis természetesen megy, ez az együtt vagyunk fogalom. Ahogy sétálnak az utcán, vásárolnak, utaznak, beszélgetnek, szóval az egész, én meg néha úgy érzem nem is beszélünk egy nyelvet. Vagy hogy nem tudom rendesen megértetni vele hogy mit akarok az egészből kihozni, és ettől sokszor érzem magam elég bénán.
Persze ha nagyon elemezgetni akarnám a dolgot, sok problémás dologra akadnék, ami mind abból fakad, hogy én nem ismerem őt, ő nem ismer engem, amivel nincs is mindig gond, mert nekem tetszik, hogy bizonyos szempontból szinte idegen, mint hogy nem tudom mi a család neve, vagy hogy melyik utcában is lakik, meg ilyenek, de másrészt, ha az ember beszélget a másikkal, és most tényleg csak erre gondolok, akkor az egész helyzet elég hülye, vagy idióta, mert más szempontból meg elég jól ismerem, vagy ismerkedek vele. És igen, megint a kettősségeknél tartok. Hagyjuk így jobban belegondolva azt se tudom mit akarok, akkor meg mégis milyen alapon lennének elvárásaim, csak annyit tudok, hogy bénán veszi ki magát az én szememben, hogy két hétig nem is hallunk a másikról, mert nem vagyunk annyira beavatva a másik dolgaiba, csak szimplán felszínesen, amire aztán nem sokra megyek, de ő se.
Viszont ennél az állapotnál, ha bármi rosszul sikerülne, még a leépítés pikk pakk megoldható, és nincs semmi bonyodalom, ami viszont most ugye van, mert bennem mégis csak felmerültek kérdések, azt nem mondom hogy kételyek, mert az a megismerése pillanatától kezdve meg van, hogy ebbe baromság volt bele menni, de mondom, egyenlőre még hagyom a dolgokat tovább menni, és ha túl lép egy biztonsági határt, felteszem az 5.7-es kérdéseimet, és kiderül hogyan reagál.
2010. november 21. Egyszerűen cím nélkül...
Nem tudom a nevem van e befolyással arra hogy inkább imádom az éjszakát és a napfelkelte előtt hajnali pillanatokat, mint a nappalt, de ami tény az tény.
És persze ehhez hozzá jön, hogy Debrecennek, igazán csodálatos hangulata, és varázsa van olyan hajnali 5-6 óra körül. A levegő tiszta és édes, érezni hogy pillanatokon belül eljön a reggel és kezdődik a nyüzsgés, de addig aki elég megszállott az élvezkedhet az ezt megelőző pillanatokban, amikor még a csend és nyugalom árad mindenből.
2010. október 12. Tárgyak szerepe
Manapság még ha hülyén hangzik is, de a gépek az egyik legjobb barátaink.
Én meg mint kissé antiszociális, kivülálló igencsak azonosulok ezzel a modern szövetséggel.
Nem mondom, hogy szörnyet halnék a laptopom, telefonom nélkül, de az biztos hogy félig megőrülnék.
Ma végre megérkezett a számítógép asztal amit egy ideje már kinéztem hétvégén valamikor hajnali 2-3 óra tájban pedig a telefonomon netezve meg is rendeltem. Az össze szerelése kicsit vicces volt, de szeretem az ilyen kihívásokat :). Ja és hogy miért volt szükségem erre az asztalra? Mert kellett, meg hozzá egy gurulós forgószék, és máris meg van a feeling a gépezéshez. És ez valóság, egyszerűen imádom. Kár hogy így a sulit akadálynak érzem néha, mert elszakít a legjobb barátomtól xD. De ezt is ki lehet küszöbölni. Ha minden összejön akkor pénteken utalják a számlámra a diákhitelemet, és akkor rövid úton szeretnék beszerezni egy netbookot, hogy magammal tudjam vinni, oda ahova éppen megyek. És itt nem csak internetről van szó, vagy arról hogy játék függő vagyok, mert nem játszom számítógépes játékokat, hanem az jóleső érzés hogy van nekem. Nekem az emberek sokszor túl komplikáltak. Sok velük a baj, mert önállóak, nem lehet őket kikapcsolni, és mert összezavarnak, meg egyebek. Ellenben a műszaki csodák egyszerűen visszaadják az életkedvem.
És mivel elég nehezen teremtek kapcsolatot az emberekkel, önkifejezés céljából, nekem az írás a legjobb gyógymód. Ezt szeretném magamban tovább fejleszteni, hogy ha nem is szuperül, de jól írjak, ne legyen unalmas, száraz, érdektelen, egoista, önbálványozó szócséplés. És még ha néha nincs is sok értelme annak amit írok, nekem tetszik, segít elterelni a figyelmem, és feldob.
2010. október 10. Furcsaságok
Fura egy dolog a magány. Az ember néha észre sem veszi mennyire magányos, míg valaki vagy valami erre rá nem döbbenti. És persze ebből következik, hogy fura egy szerzet az ember is. Mi az hogy nem veszi észre hogy őrülten magányos? És mi kell ahhoz hogy ez feltűnjön neki? Persze ezek csak költői kérdések, a válasz az emberi természet sokszínűsége miatt, egyénenként változó.
A következő fura dolog ami ma megfogott az a magadra vagy utalva élethelyzet, már csak azért is mert nagyjából épp ezt gyakorlom. A lakást, a szobámat otthonosan zsúfolttá varázsolni, kitalálni mit szeretnék enni, és ehhez mit kell venni a boltban, na de melyik boltban is vásároljak.....szóval a dolog érdekes, csak szükségtelenül felhívja a figyelmemet néha egy két bűvös részletre, ami hiányzik az életemből, na és ilyenkor szembeülnöm kell egy érzéssel, vagy egy ténnyel ami megmutatja milyen lehangolóan unalmas vagyok.
A másik, hogyan csinálsz valamit úgy, hogy nem tudod hogy is akarod csinálni csak a művelet elvégzésének élvezete a fontos, de a kivitelezés, a művelet minősége is tudat alatt lényegi szempont. Tehát nem tudod hogy színvonalasnak kéne lennie, de ha nem az, az egész lényege, az hogy elégedettséget okoz, hiányzik. De ha fontos a stílus, a szakértelem, a kiválóság elérése, megint nem oda jutunk ahova a művelet elvégzésének célja lenne, hanem csak a kudarc, a tökéletlenség érzése dominál. Gondolom ehhez kell a "tehetségesnek született gén", ahhoz a dologhoz amit csinálni szeretne örömforrás céljából, a többi kis tehetségtelen nyomorék szenvedjen ahogy akar :).
Van még egy: hogy van az hogy egy hibát elkövetni egy lépés, egy mozzanat, egy perc elég, de ezt a hibát csak bonyolult, időigényes művelettel lehet helyrehozni?
Az önámítás mint sport, miért nem tárgy egyetemen mondjuk félévente 3-4 kreditért? Hiszen végül is melós sport ez.
Ha valamit eddig tökre akartunk, és elméletben a dolog még mindig tetszik, csak a valóságban kissé sótlan, akkor hogy tudjuk magunkat rávenni hogy de igenis meg tudom csinálni, mert ezt akartam eddig is, most is akarom, kivéve ezt a részét mert ez borzalmas? Szóval kinek van receptje a borzalmas dolgok, elfogadható dolgokká való átalakítására?
