Happy Thanksgiving!

Happy Thanksgiving!!!!

Nagyon örülök ennek a napnak, nem csak azért mert különleges meccseket adnak ma amerikai fociból, hanem mert a blogom áthelyezésének is a napja. Persze egyszer majd megint el kell költöztetnem, de élvezem amíg tudom.
Egy kicsit már elszoktam az érzéstől, majdnem ki is futottam az időből, szerencse, hogy itt egy plusz órám van, amerikai idő szerint pedig még több.
A jelen állapot elég fura, megbirkózni azzal, amiért éveken át kerültem a hasonló helyzeteket, hát gondolom a felnőttség viszonylagos velejárója. Annyira jó lenne, tudni mire hogyan mikor és miképp hallgassak.
Meccsek nagy képernyőn, áhhhhh, köszönöm, bizonyos személy, mint egy kisebb karácsony, már csak kettő kéne a két oldalára és vasárnaponként full panorámában látnám a kedvenceimet xD.
Ma beszéltem apával, gondoltam jelzem, még élek, meg hasonlók, erre bele akart menni a részletekbe, és elég negatívra sikerült az egész beszélgetés, pedig én időt áldoztam rá, az egyik meccsből. Anyával nem is beszéltem október 20 óta körülbelül, de neki se hiányozhatom, vagy már megint elfoglalt, és nincs ilyesmire ideje, de ez van, én nem erőltetem, majd kap a szülinapjára egy sms-t és kész, pont, mint apa, ezek után. Pedig egybe esik Dóri orosz ruhás beszélgetésével, amire igazán nagyon kíváncsi vagyok. A keringőruhája meg tisztára olyan lesz, mint valami előhangolás az esküvőjére, egyszer majd hasonlóan fog kinézni talpig fehérben xD. Ha majd egszer véletlenül ezt olvasod, inkább nevess, mint bosszankodj, a te életed még mindig sokkal közelebb van a normálishoz, mint az enyém, ami már alapjaiban teljesen el van cseszve, a rendbehozatal esélyének majdhogynem teljes hiányával.
Egy részem el se hiszi, hogy nem leszek ott a szalagavatóján, egy másik viszont, egyetért azzal az oldalammal, amelyik mindenképp maradni akart. Nem értik meg, hogy ha egyszer visszamegyek, akkor már nem jöhetek többet vissza, és bár ez az itt lévők rovására megy, mert már biztos nagyon unnak, és jobb lenne nekik nélkülem, még kikönyörögtem egy kis időt, de tudom, hogy az ő türelmük is véges, szóval azért mert kaptam egy második esélyt, még ugyanúgy ketyeg az órám, és szeretnék ha tovább lépnék, nem csak képletesen, hanem szó szerint is. Nem tudom, hogyan fogom ezt véghezvinni, de nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy muszáj.
A fájdalom amit magamnak okozok kezd egészen jó dolognak tűnni, segít a valóságra koncentrálni, nem engedi, hogy "elszálljak".
Gondolkoztam egy csomót a múlthét végén történtekről, már akkor is, meg azóta is, hogy ez lenne a normális, az elvárható, és, hogy miképp tudnék arra a szintre jutni. Gondolom rengeteget kéne ehhez fejlődnöm, elég sok területen, de valahogy muszáj megpróbálnom, más irányvonal nincs a fejemben, mert én már feladtam, évekkel ezelőtt.
De amit ebben a helyben egyszerűen imádok, hogy kényelmes az ágy, és hihetetlen álmaim vannak. Nincsenek meghalós, zuhanós álmaim, mert tudom őket kontrollálni, valahogy itt meg van az a fajta stabilitásom, ami otthon sose volt. Ez rengeteget ér, és eléggé fáj, hogy el fogom veszíteni.
Majd készítek pár képet, virágokról, meg talán a városról, mert már ezer éve nem fényképeztem le semmit.
Végül, ez az egész estét meccs nézés isteni, igaz volt némi probléma a streamekkel, de mostanra hogy lekopogjam megjavult, és amint vége van az egyiknek máris kapcsolnak a következőre :D. Isteni este, kár, hogy miután véget ér, 2 órával később már talpon kell lennem, és kezdődik a mai nap. De őszintén...megéri.
Az előző hétvégi nagy rivalizációkból egyébként sem volt lehetőségem semmit se látni.
Ez az én amolyan csajos estém xD.

A mai 10:27-es pillanat üzenete

Te és csak Te tudhatod, hányszor hallgattál, amikor ki kellet volna állnod magadért, hányszor mondtál igent mások kéréseire. Ugyanakkor hányszor hallgattál, amikor neked lett volna szükséged segítségre. Nem, ne hidd, hogy ideje változtatni ezen, mert akármilyen könnyű is lenne, magunkon a legnehezebb változtatni. De ideje megbocsátani magadnak és elengedni ezeket, a nehéz perceket, akkor talán megérted, hogy neked is jogod van gyengének, elesettnek lenni. És akkor majd rájössz, van, aki örömmel segítene, átölelne, biztatna vagy vigasztalna, hogy meghálálja, amit te tettél érte.

Bakancslista

Erről a kifejezésről a film előtt nem is hallottam, a filmről pedig Lilla miatt tudok, mert szerette volna megnézni, én meg letöltöttem neki. Azóta láttam már párszor, nem rég a Castle-ben is felmerült  :), és most talán én is foglalkozhatnék vele egy kicsit.
Az enyémen szerepelt, hogy jussak el Spanyolországba, lássak élőben NFL meccset, tanuljak meg finnül, legyen saját lakásom, egy általam írt könyv, és egy örökbefogadott gyerek.
Ahogy már lenni szokott, nem teljesülhet minden, és mindig vannak kötelező kompromisszumok. Ha azt nézem Írország van olyan messze, mint Spanyolország, tehát kipipálva.
Nem hiszem, hogy ennél közelebb kerülhetek élő NFL meccshez, mint a Londonban megtartott kihelyezett játékok, és jelenleg Amerikához is most vagyok a legközelebb. Kipipálva.
A tanuljak meg finnül rész mindig is elég bizonytalan lábakon állt, még angolul sem vagyok képes megtanulni, nem hogy egy másik nyelven, nyelvi analfabéta vagyok. Ezt lehet egyébként se sikerült volna sose kipipálni.
A saját lakás a lista legfájóbb pontja, mivel ezt akartam a legjobban, erre volt a legfájóbban szükségem, és mindig tudtam, ha nem lesz meg hamarosan (amire viszont sose volt esély), akkor előbb utóbb feladom, és biztos alap nélküli kártyavárként fogok összedőlni. Nem tudok olyan pillanatot az életemben, amikor ennek a vágyálomnak a megvalósításához valaha is közel kerültem volna. Azt hiszem már nem is fogok. Egy kipipálatlan pont.
Általam írt könyv, említhetném ezt itt, de nem. Ez a listám gyenge pontja, egy kívánság amihez alapvető értékek hiányoznak belőlem, amiket nem lehet pótolni, tanulni, egyszer csak felfedezni. Valaki vagy így születik vagy nem, és én sajnos a nem csapatába tartozom. De alkalmanként jó volt erről megfeledkezni, és úgy csinálni, mint ha. Ezt nem is pipával vagy annak hiányával jelölném, hanem csak egy szimpla vízszintes vonallal.
Örökbefogadott gyerek, nos ő igen, ehhez pedig legalább egy kellően magas életkort kellett volna előbb megérnem. Ez egy igazi jövőbeni terv. Majd az idő eldönti mi lett volna vele.
Ez az egész, hogy van egy időpontom mikor ér véget, elég fura érzés, teljesen együtt éreztem a szintén a Castle-ben látott halálra ítélttel, akinek csak 3 napja volt hátra, nekem van úgy két hetem.

Nyugalom és Halloween

Nos, 5 végül piszkozattá minősített bejegyzés után, azt hiszem, most sikerül összehozni egy olyat, ami túléli a bátorságom adta 5 pernyi publicitást.
Az elmúlt három napban nem volt semmi igazi tervem, csak egyedül akartam lenni, mert társaságban könnyen robbanás veszély fenyegethetett volna, az érzelmi oldalam kicsit túl kompenzált volt.
Az eredmény pedig az, hogy megint sikerül az érzelmi távolságtartás képességét magamra öltenem. Valahogy időnként kicsúszik a kezem közül, de most meg van, és jobb pórázt tettem rá, mint előzőleg. Most, hogy visszatuszkoltam mindent oda ahova való, és ez még csak különösebb erőfeszítésembe került, simán csak elégedetté tesz, hasonlít a boldogsághoz.
El se hiszem, de vége az októbernek, alig 2 hónap van már csak az évből, olyan gyorsan elszaladt, és annyira furcsán alakult, ahogy tavaly nyáron még csak gondolni se mertem volna. Azt reméltem végre befejezem a sulit, és megülök a hátsómon 3 évig. Hülye voltam nem igaz? Mindig az vagyok, tudom.
Tegnap apa által küldött paprikát használva készítettem cukkini pörköltet, ma pedig rendet raktam a szobámba, ki kerültek a kerekek, a bicikli pedig be, csak most végül az ágy alá. Nem mondom jót tornáztam vele, amíg oda került. A kormányt végül nem tudtam elfordítani, Valaki túlságosan is meghúzta, tornáztam vele vagy 5 percet, aztán feladtam, és csak a kereket szedtem ki. A következő megoldandó feladatok egyike a mosógép, aztán talán mosogatás, végül pedig palacsinta sütés :D. Át kell vinnem a szomszédba a Dexter részeket, és talán 17 óra felé lelépni sétálni, mert gyanús nekem, miért lényeges, hogy akarok e 18 óra után menni valahova. Remélem semmi nem lesz, de azért nem árt magam bebiztosítani.
Nekem ez az "ünnep" nem jelent semmit, de hát a környezetem nagyban befolyásolja a napi eseményeket, így biztosra nem mernék semmit se kijelenteni.
Van egy új ismerősöm facen, el se hiszem, bár szerintem pár hét és lekopik, talán ez már pár nap múlva is meg fog történni.
Szörnyű, de a gépem és blogom után, szerintem harmadiknak feliratkozott a hajszárítóm, legközelebb már tudom, hogy mást hagyok otthon ha választanom kell, ő kell nekem.
Most igyekszem a zenéimet is rangsorolni, elég sokat sikerült összeszedni az utóbbi napokban, csak még nem volt alkalmam meghallgatni mindet, nem mintha ez most sikerülne, de egy részén igyekszem magam átrágni.
Szereznem kéne pár gyertyát, segítene relaxálni, fontos, hogy a minden napi kihívások előtt legyen alkalmam regenerálódni.

Megváltoztathatatlan

Nos, ennyi idő pontosan elég volt hozzá, hogy megvilágosodjak, és rájöjjek, ideig óráig feltudom adni a blogomat, de hosszabb távon nem. Évek óta az életem szerves része, még ha a legtöbb bejegyzésem piszkozatként végezte is, a tudat, hogy szellemi tulajdonként létezik, írásos bizonyíték van rá, segít határokon belül tartani.
Tehát a döntések azért is vannak, hogy bizonyos idő eltelte után, azt mondhassuk, meggondoltuk magunkat, másik utat választanánk, talán épp azt, ami elsőre kicsit se volt szimpatikus, vagy ami elszalasztott lehetőségként került be a mi kis személyes történelem könyvünkbe. Nem mintha a nyomás, ami a folytatást sürgette ne lett volna megtisztelő és megindító, ösztönző, és a többi nyálas jelző, már elnézést.
Eredetileg érzékenyen reagáltam, hogy ennyien mondják mostanában a képembe, hogy ismerik, és olvassák, és innen szereznek rólam infókat. A levelezőtársaimtól ezt jobban tudtam kezelni, de másoktól bírálatként kezelem, ami természetesen rossz, de nekem ez majdnem olyan, mint ha lenne még egy testvérem, vagy egy saját kis teremtményem, nem gyerek, mert ez hülyeség, de ez teljes mértékben az enyém, bassza meg, és mivel kevés dolgot van lehetőségem birtokolni, a meglévőknek igen erős érzelmi oldala van.
Ha senki nem vette a fáradtságot, hogy figyeljen rám, a blogom ott volt, és meghallgatott, nem reagált furán, nem bírált, nem bántott, és nem használta fel ellenem az infókat, hogy jajj mama képzeld ezzel meg azzal a barátnőmmel ez meg az volt, mire a válasz, benned nincs semmi értékelhető, szerethető vagy kedvelhető, hülye vagy, és csak kitalálod, hogy lennének barátaid, ki figyelne egy akkora senkire mint te, ki hinne neki, vagy ki hallgatná meg. A veled kapcsolatba kerülő embereket előre figyelmeztetni kéne, hogy ne vesztegessék rád feleslegesen az idejüket és figyelmüket. El tudod hinni, hogy ilyenben élni 5 éven át, van olyan erős hatással, hogy elemi szinten fordítson el más emberektől? Hogy ahol lehet kerüld őket, és a bizalmi kapcsolatokat? Ez igazából egyben egy tökéletes védekezési mód, mondhatni lekoptató szöveg, és működik is. Kivéve amikor nem. Akkor tovább kell menni, vagy fejet kell hajtani, hogy néha szerencsés dolog elveszteni egy csatát, ha olyan ismerősöket nyersz vele, amilyen pár nekem is van. De ehhez idő kell, hogy próbára tétessék, és megfeleljék rajta, hogy alapot adjon az időtállósághoz. Nem mondanám, hogy lennének barátaim, nekem az erős szó, kifejezés, de az ismerős kategória simán vállalható.
Szóval, teljes mértékig biztos és bizonytalan vagyok a folytatást illetően. Már baromira elegem van a virágnyelven való írásból, miközben, nagy részét nem is oszthatom meg, mert valakinek biztosan sértem a kibaszott érzéseit, és akkor jönnek az idióta megjegyzések.....Azoknak üzenem, bármely megjegyzés, elsődlegesen az én kezemen megy át, moderálás céljából, amíg én nem véleményezem nem is jelenik meg. Magyarul, baszottul nem kell hozzászólni a dolgokhoz. Igen az újrakezdésbe ezentúl a káromkodás is belefér, nem fogok finomkodni. Úgy se megyek vele semmire. Ez az én blogom, nem egy közösségi oldal, ahol a véleményformálás menő és népszerű időtöltés. Ezt senki ne vegye magára, nem személyeskedés, azzal, hogy idetévedtél, vagy szántszándékkal idejutottál, elfogadtál egy olyan hallgatólagos egyezményt, mely közted és köztem jött létre, és kimondja, tárgyilagosan betekintést nyersz a világomba, de te nem vagy benne, és nincs is benne helyed. Ez a saját fejem, vendégelőadókat nem látunk szívesen. Az, hogy a valóságban mi történik, és itt, két külön univerzum.
Más téma, soha nem hoztam volna kapcsolatba a kettőt, de kiderült, az őszi dizájn amit iskolákban, óvodákban, könyvtárakban is használnak, nem csak én játszok vele, egyenértékűvé lehet tenni a kriptahangulattal, vagy a boncmesteri hobbival. Én tudatlan halandó csak az egyszínű rikító fehérséget akartam megtörni némi változatossággal. Szóval innen nézve imaoltár nem? A lényeg a logikai sajátosság...
Szomorú és váratlan esemény is ért már ezen a pár órája elkezdődött napon. Mindkét alkalom sport témájú. Az első a NY-G-t is sújtja az átok, mely az adott szezonban a SB-nek otthont adó csapatot általában szokta, 0-6 szezon kezdés a két évvel ezelőtti SB győzelemmel összehasonlítva kissé lehangoló. A másik Playoff kiesés döntötte romba első évados baseball  rajongásom tárgyának döntőbe jutását. Kibaszott DT.
Mi van még, hmm, hosszútávú tervek. Anyád. Nincsenek, még két nappal előbbre sem tervezek, úgy se jönne össze. A munka, mint téma eleve kerülendő ilyen és olyan átvitt értelemben is :D.
Jelzem eltelt vagy 10 perc amíg új témát találtam, amit meg is oszthatnék, és akarom írásban látni. Ma a gátlástalanság címke alatt ismertem meg egy lányt, hívhatnám nőnek is, de tekintsük a gyerekes szemlélet miatt lánynak. Rég láttam, hogy ennyire ismeretlen ilyen rövid idő alatt így otthon érezze magát egy számára új környezetben. De legalább kedves. Az az érdekes megfigyelésem akadt, hogy amikor először láttam meg annyira szépnek láttam, még az este végén is nagyon hasonló véleményem voltam, és amint ebben a megvilágításban került a szemem elé, tudom, hogy a fények teszik xD, de elvesztette a bájai iránti csodálatom 80%-át. Hirtelen már csak egy butuska és átlagos lány, akinek túl sok idő kell, hogy felnőjön.
Nosztalgia címen, visszakerestem egy bejegyzésem, amiből további olvasgatás lett, de igazolva látom, miszerint a bejegyzéseim felérnek számomra egy egy mentális fényképként, teljes mértékig látom magam kívülről amint ezt vagy azt írtam, mit éreztem, mi volt odakint, ha előtte kint jártam, vagy kilestem az ablakon. Voltak e mellettem emberek, veszekedtem e valakivel, mik voltak a terveim abban a pillanatban. És hiányolom magamból azt a gyerekes bájt, logikai csavart,  amit akkoriban még a magaménak éreztem.

Döbbenet, hogy napvilágnál némely ötlet mekkora hülyeségnek látszik. Mintha csak azért mert sötét volt odakint, az agyadban is az lenne, elfedné a nehézségeket, vagy a világos gondolatokat. Szóval én is találtam a kis terveimmel kapcsolatban számos hibát, olyanokat és annyit, ami egyértelművé tette a döntést, és elföldeltem, így most a halott ötletek kriptába száműztem őket.
Tartottam vagy épp tartok egy kis könnyezős lélekkínzást, így gyarapodtam pár megjegyzéssel magamról. Igen ez beteges kissé, és lealacsonyító, de ez jár annak, aki saját maga ügyködik azon, hogy kudarcokat élhessen át. Saját magamat taszítom bele a gödörbe, még az is lehet, hogy én ásom meg, mert erre törekszem, hogy kudarcba fulladjak, hogy elhasalhassak, hogy csalódást okozzak, magamnak és másnak egyaránt.
Hasonló vonatkozik a társalgásra is, mérlegelem a szavaimat, mielőtt kimondom, és miután kimondtam is. Előtte és utána is azt gondolva, hogy felesleges, értéktelen, érdektelen, semmitmondó, hülyeség.
Még azt is átgondolom, vajon szegény hallgatóságot érdekli e az egész, mi a leggyakoribb végeredmény, hogy természetesen nem, csak untatná.
Elfogadom, hogy néha vannak jó meglátásaim, de csak azért, mert amik túl élik a szűrést, azokban lehet valami, még szerintem is.
Más téma, anyával elmaradt a skypolás, mondván neki nem jött össze, nem fért bele. Je, micsoda csalódás, és tényleg az, pedig azt is gondolhatnám, hogy nem gond, ahogy persze gondolom is, hozzá vagyok szokva, egy újabb csalódást okozó terület. Ma elmondom neki a szept. 30-at, legalább hozzászokik, mert én már elbizonytalanodtam a valóság tartalmát illetően, nem hosszabb inkább rövidebb távon. A feleslegesség érzése jó barátom, így őt legalább boldogan várom és látom vendégül, talán hozzá is megyek...
Apa és mama szintén skypon kicsit megölt, mit mutattak, szőlőt, barackot, fügét, valamit szóba hozták a dinnyét, uborkát, paradicsomot, cukkinit, szilvát. Már csak a mogyoróvaj hiányzik.
Most alszom, remélem mielőbb sikerül, ha nem, és forgolódom, majd bevetem a titkos módszert........xD.

Apály

Az önértékelésem kicsit megszenvedi az ittlétet. Milyen embereket látok az utcákon? Alacsonyakat, de nem az átlagos fajtából, hanem a második fok, amikor jézus milyen picurka ember. Utána, hmm, szegény nem is valami piszkafa, sőt. És mégis van aki mindkettő, egyik se, vagy valamelyik, de ettől függetlenül szép. Még ha hónaljig fent van a nadrágja akkor is, vagy ha betűri a felsőjét. És mit érzek én, sajnos nem azt, hogy de jó milyen magas vagyok, vékony, és csúnyácska. Nem. Azt, hogy én is milyen kis alacsony vagyok, kövér, és csúnyácska. És még álmaim mellméretével is együtt kell élnem.
Tegnap láttam egy férfit, legszívesebben lefényképeztem volna, ahogy velem szembe jött. A haja, és a csöppet dús arcszőrzete is, világító vörös volt, az a világos de erős vörös, mindehhez szürke cuccokat viselt, ellehetetlenítve ezzel, hogy bárhova máshova nézz, mint a fejére.
Olvastam pár útikalauzt, megtudva, hogy rossz turista vagyok, ha nem eszek ír gulyást, valami tengeri herkentyűs ételt, illetve birkát. Visszafelé kezdve, egyedül csak pörköltet ettem birkából, de szívesen megkóstolnék valami sült elkészítési módot, a lényeg, hogy belsőség nélkül. A herkentyűk nehezebb eset, amire emlékszem az valami krémleves volt, halból, kagylóból, rákból, meg ki tudja miből. Utálok hányni, szóval csak óvatos vagyok, de gondolom, valamikor ezen is túl kell esni. Már csak azért is mert tartok tőle.
Valamint találtam egy látni valót, ami nem temető, templom, vagy vár. Egy sziklafalról van szó, amilyen szerencsém van, legalább ezen az oldalán a szigetnek, csakhogy egyenlő távolságra a jelenlegi és a jövőbeni lakhelyemtől, ez amolyan autóval megközelítős hely, úgy hogy talonba tettem.
Viszont elkezdődött a Pre-Season, az NFL-ben. Az első meccs a Hall of Fame, nem volt túl nagy szám, már eleve, hogy felkészítő mérkőzés, másrészt, Dallas - Miami párosítás. Ahogy állandóan Tony Romoztak, kiakadtam, utálom azt a seggfejet, így a végére bealudtam, a végeredmény se lett valami acélos, 50 alatti összpontszám.
Az egész menetrendről készítettem listát, mely meccseket kéne vagy lehetni meglesni, de így kicsit meginogtam, azokkal az eseményekkel kapcsolatban, amit csak időtöltésnek szántam, mert egyik csapat se hoz lázba. És olyan is van, aminél ellenséges érzést keltő csapat is jelen lesz.
Amikor meccset nézek, az idegeim megnyugtatása céljából, általában eszek, amolyan végítélet előtti utolsó vacsora átkötéssel, bármit amire csak rátalálok. A helyemet se találom, egy 3-4 órás egybefüggő sport eseményt nem mindegy hol és hogyan néz az ember lánya, vagy az eseményekre való reagálás, a bírók ellenfelek saját játékosok szidása.
Az egésztől csak úgy érzem magam, mint aki rossz kontinensen és országban van, vajon ha az utcán velem szembejövőket megállítanám, hogy hé, melyik a kedvenc NFL csapatod, és rendszeresen nézed e, az első 100-ban találnék egyet is?

Augusztus 13.

1 héttel ezelőtt belekezdtem egy bejegyzésbe, de megzavartak, mondhatni kívül belül, és félbehagytam. Pár napra rá, elolvastam a végét, de már nem tetszett. Azóta is gyűjtögetem a gondolatmorzsákat, de valahogy nem állnak össze, és lassan már külön külön se tartalmaznak jelentést.
Egy kicsit keseregni akartam, hogy milyen fájdalmas megnézni egy meccset, egyedül, majd az összes kapcsolódó gondolatomat is megtartani magamnak. Laci, nos, ő legalább tudta miről van szó, és kölcsönösen szekálhattuk a másikat, eldiskuráltunk az összefirkált kezeimről, és jól esett a tudat, hogy neki se volt más ismerőse, aki kicsit is otthon lett volna amcsi foci témában.
Nem is gondoltam volna, de hiányzik az alkoholos filcem, és a megnyugtató érzés, hogy nem baj ha összekenem az ágyneműt, mert az enyém, az én meztelen bőrömet dédelgető nyuszis ágyneműhuzat. Nem pedig fehér, amin még az is meglátszik mely részét világítja meg az ablakon bejövő fény, és mely részét nem...
Jelen pillanatban úgy 35-36 órája lehetek ébren, ez köszönhető annak, hogy nagyrészt éjszakáról volt szó, mintsem nappalról, 2 energiaitalnak, de szerintem az első volt igazán hatásos, és a vonzódásom némi most ehhez van kedvem gondolatmenethez. Nagyjából úgy érzem magam, mintha csak 6-8 órája lennék ébren.
Pár alkalommal megkérdeztem nem hivatalos úton, hogy vajon mi lesz velem 1-2-3 hónap múlva. A kártya volt a vicces, mert igennel felelt arra, hogy 2 hónapon belül megházasodom és meg is halok. Ezt lehet pár módon értelmezni, de mindegyikben van valami vicces, azon viszont mindig nehezen emelkedek felül, hogy csak konkrét kérdésre igen és nem válasz kapható, semmi magyarázat, esettanulmány. Olyan mintha rámutatnék egy piros sálra, hogy megvegyem e, a válasz igen, de semmi több. Magamnak vettem, ajándékba, és mikor használjam, van e különleges jelentése, szerepe a későbbiekben... Homály.
De értékelem a kis vicceket, poénokat, jókat lehet nevetni, mosolyogni tőle, még napok múlva is.
Az egyik ilyen kellemes meglepetés, hogy van Alonso családnevű játékos az NFL-ben, a B.B. be is került a nézendő csapatok körébe.
A héten beszélek anyával, tisztán hallani a hangján, hogy arra vár meséljek a hazautazásomról, így meg teszem, épp csak kíváncsi vagyok, miket fog mondani, az hogy rá milyen hatással lesz, majd foglalkozok vele akkor, a szemetesen épp teli van, és csak hetek múlva lesz kukás nap, ez most nem fér bele, és nem is akarom, hogy beleférjen.
A gondolat, hogy látom magam beszélni további őseimmel, annyira nyomasztó és agygörcs okozó, mint pár napja az a sirató zene, egyből beváltottam az enyhülést hozó receptet, és azonnali gyógyzene terápiára kapcsoltam magam, isteni volt. Felszabadító, hogy pozitív  érzéseket tudok a számokhoz csatolni, legalább még vannak érzéseim. Nekem, az elfojtó mesternek, hogy egy kedves illetőt idézzek.
Visszatérve, véget ért a 2013. Pre-Season 1. fordulója, és nekem meg kellett állapítanom, hogy 2-3 meccset kivéve még nem is láttam eredeti kommentáros focit. Ez persze a gépmegvonásra vezethető vissza, de azért megdöbbentem. A komcsiknak volt egy "kevés" számomra új kifejezésük, mármint a focihoz kapcsolódóan, az angolhoz kapcsolódva, szerintem csak új kifejezéseket hallhattam. xD. Az egyiktől teljesen kész voltam, annyiszor használták, mindenféle látható rendszer nélkül mindenkire, vagy legalábbis sokakra. Kellett pár este, amíg elfogyott a toleranciám, és rákerestem, mi az istent jelent. Nem is tudom eláruljam e, eléggé fájdalmas, de hát a magyar komcsik nem dobálóztak a szóval, így nem nyomták más sportágban se ennyire a képembe. A jelentése: újonc. Nos igen, nincs mentségem. De az angolos részt azért visszavonnám, szerencsére felkészített a sok eredeti komcsis NHL, MLB meccs amit az elmúlt pár hónapban néztem.
Tényleg hiányzik egy sok képernyős fal, annyira rossz, hogy egyszerre vannak alkalmanként kedvenc csapataim meccsei, és nekem választanom kell, melyiket hanyagolom. Közben pedig figyelni, hogy lehetőleg mind a 32 csapatról lássak meccset így az előszezonban.
A bennfentesek természetesen azt is megértik, miért lesújtó álmaim mellméretével együtt élni.
Van pár béna ötletem, és hála a sok elkallódó szabad akarat részecskémnek, lehet neki kezdek, újabb okot adva magamnak, hogy nevethessek, még ha önmagamon is, Lehet, hogy ma, ha adottak lesznek a feltételek, és én is felébredek alváspótló téli álmomból, neki kezdek. Azt hiszem kicsiben kezdem. És a végén belefogok a nagy dupla projektbe. Már most látom a jelenetet, ahogy szavakba öntöm a tervem. Ebből röhögő görcs lesz...
Elővigyázatlan voltam, Józsi tett fel képeket arról, hogy elkezdődött a szüret, és isteni, ínycsiklandó, zamatos, tömött fürtű szőlős képeket nézegettem. Vagy tegnap előtt, egyszer csak a délután közepén a semmiből érett füge ízét éreztem a számban. Láttam okrát, de articsókát bezzeg nem. Hogy lehet, hogy van Galambbegy salátájuk, de semmi articsóka?? Még fagyasztva se, bár ez csak most esett le, ezt még megvizsgálom, bár kicsi a remény.
Vagy ott a tény, hogy ittam gránátalma levet, még se tudom milyen íze van. Az egyik szerelmetes dobozban lévő energiaital volt, egyszerre áfonyás-gránátalmás-acais. Az utolsó még ismeretlen mi lehet, az áfonyát pedig kihagyta volna, túl édes, émelyítően, el is rontotta az energiaital ízét, a külcsín hatásosabb volt, a belbecs pedig szívás. Ez van ha a dobozba szeretek bele, és meg se nézem mi van pontosan ráírva, minthogy alacsony szénsav tartalmú. Olyan, mint a Rehab, csak kreatívabb ízvilággal, de ettől nem jobb.

Dublin

Következő lépcsőfok. Ha már minden más és új, és még mindig ugyan abban a malomban őrölsz, és ugyanazt a gabonát őrlöd, újra meg újra, mint egy elcseszett nap állandó ismétlődését, rá kell jönnöd, hogy te vagy a baj forrása.
Hogy érsz el testen vagy legalább a fejeden kívüli élményt? Ha lehetne, talán beiratkoznék egy elektrosokk terápiára. Talán tényleg jobb volt tudatlannak lenni, mert akkor okosnak képzeltem magam, de most, csak szimplán tudom, hogy buta vagyok.
Új hobbiként út széli növényeket fogok gyűjtögetni, hiányzik valami virágzó, valami ami bíbelődést igényel. Ez is olyan, mint a virág az asztalon, anyánál úgy megszoktam, a koliban ott volt a balkon, enélkül...
De nem jó a bolti virág, nekem az elesett vagy nehéz sorsú, még is küzdő szellemű növények kellenek. Aztán lehet, én leszek számukra a vég, pedig nélkülem teljes növényi életet élhettek volna, de ezt magamért teszem, sajnálom, hogy ők csak másodrangúak.
Legszívesebben parkokat gyomlálnék. Bár itt is elég sok a tetű, nem szeretem a tetves virágokat, szóval, nem tom.
Vicces, hogy mennyire nem szeretem a fehéret, így csak halkan jegyzem meg, hogy a falak és az ágynemű is fehér, vagy a szekrény, esetleg a tálkám belseje, a csempe, az ajtó, a wc, szóval fehér. Elborult pillanataimban, látom magam előtt, mit pingálnék rá, de aztán jön a racionalitás, hogy ez egy bazi nagy fal, és semmi eszközöm sincs, valamint alapvetően joghatóságom. Meg a vége az, hogy nem kell ránéznem, és tökre meg tudok barátkozni azzal, hogy ennyire fehér az egész.
Persze utána azzal is bántom kicsit magam, hogy az én saját lakásom vagy házam, milyen színű falakkal fog rendelkezni, pedig nem nagyon látok rá esélyt, hogy ilyesmi valaha is bekövetkezzen. Saját lakás? Na ne vicceljünk már ilyen komoly dolgokkal. Nem is csak a tulajdonlás tényével van baj, mert ugye ahhoz pénz kell, hanem, hogy ez kötöttséget jelent. Azt, hogy képes vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy az adott településen, állandó lakással rendelkezem, helyhez kötöttséget, állandóságot, szóval félelmet. Nem akarok hosszútávon függeni egy helytől, és mégis, milyen kis képtelen helyzet.
Annyira kellemes, amikor olyasmiről olvasol, amire te is vágysz. A legutolsó három könyv különösen elkapta a lényeget, mondhatni a szívemet, és jól meg is gyötörte, mert művészekről szólt, tehetséges fiatalokról.
Az kicsit jobb kedvre derít, hogy 3 nap sincs hátra, és meccset nézhetek, élő NFL, és februárig vége se szakad, mert ez azt jelenti, hogy ismét kibírtam a 6 hónapos böjtöt, és megint jön a bőség ideje xD. De mert az is van, sajnálatos, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a hatalmas fehér falat teli pakoljam LCD tévékkel, hogy ha egyszerre 5-6-7-8 meccs is megy, mindegyiket élőben nézhessem, mindig választanom kell majd, és néha a szuper is szuper között nem tudom mi alapján fogok dönteni, talán egyiket se nézem, és belefulladok az értelmetlen önsajnálatba. Most fogom az elő szezoni meccseket kiszortírozni, mert tényleg nem nézhetem mindet egyszerre. Nem tudom ezt amcsiban, hogy csinálják, talán kéne egy csatorna ami ismétlésekre specializálódik. Nem akarom mindet letöltögetni, nem mintha nem lenne 100 GB szabad helyem, direkt hasonló vészhelyzetekre xD. De akkor sem.
Eddig bírtam, de most már kész vagyok tőle, hogyan igazolhatta le Tim Tebow-t a Pats???????????????
Nem akarom, hogy látnom kelljen, azt a köcsög isten mániás fejét.
Hm, komolyan a tutyimutyi emberekről most tényleg ne beszéljünk.
Ma megpróbáltam, teherbe ejteni egy mandarint, kis esély van rá, hogy sikerült, mert lehet más baj van vele. Holnap és holnap után még megpróbálom egyszer egyszer, és utána várom a csodát, mert egy gyerek nagy felelősség, és egy életre szóló elkötelezettség :P.
Kéne valami új perspektíva képek terén, de egyszerűen nem érdekelnek az emberek, vagy az általános turisztikai látványosságok. Vagy a színes képek xD.
Mellékelek pár képet Dublinról, semmi rendszer, csak amolyan Hajnal stílusban.

És igen, a képek direkt fekete fehérek, még mielőtt valaki megkérdezné, nem véletlen mellé nyomás.....Van egy szint, ami már nekem is nagyon lent van, és mégis létezik...

Írország

Veteményünk, amikor még otthon voltam