Nos, ennyi idő pontosan elég volt hozzá, hogy megvilágosodjak, és
rájöjjek, ideig óráig feltudom adni a blogomat, de hosszabb távon nem.
Évek óta az életem szerves része, még ha a legtöbb bejegyzésem
piszkozatként végezte is, a tudat, hogy szellemi tulajdonként létezik,
írásos bizonyíték van rá, segít határokon belül tartani.
Tehát a
döntések azért is vannak, hogy bizonyos idő eltelte után, azt
mondhassuk, meggondoltuk magunkat, másik utat választanánk, talán épp
azt, ami elsőre kicsit se volt szimpatikus, vagy ami elszalasztott
lehetőségként került be a mi kis személyes történelem könyvünkbe. Nem
mintha a nyomás, ami a folytatást sürgette ne lett volna megtisztelő és
megindító, ösztönző, és a többi nyálas jelző, már elnézést.
Eredetileg
érzékenyen reagáltam, hogy ennyien mondják mostanában a képembe, hogy
ismerik, és olvassák, és innen szereznek rólam infókat. A
levelezőtársaimtól ezt jobban tudtam kezelni, de másoktól bírálatként
kezelem, ami természetesen rossz, de nekem ez majdnem olyan, mint ha
lenne még egy testvérem, vagy egy saját kis teremtményem, nem gyerek,
mert ez hülyeség, de ez teljes mértékben az enyém, bassza meg, és mivel
kevés dolgot van lehetőségem birtokolni, a meglévőknek igen erős érzelmi
oldala van.
Ha senki nem vette a fáradtságot, hogy figyeljen rám,
a blogom ott volt, és meghallgatott, nem reagált furán, nem bírált, nem
bántott, és nem használta fel ellenem az infókat, hogy jajj mama
képzeld ezzel meg azzal a barátnőmmel ez meg az volt, mire a válasz,
benned nincs semmi értékelhető, szerethető vagy kedvelhető, hülye vagy,
és csak kitalálod, hogy lennének barátaid, ki figyelne egy akkora
senkire mint te, ki hinne neki, vagy ki hallgatná meg. A veled
kapcsolatba kerülő embereket előre figyelmeztetni kéne, hogy ne
vesztegessék rád feleslegesen az idejüket és figyelmüket. El tudod
hinni, hogy ilyenben élni 5 éven át, van olyan erős hatással, hogy elemi
szinten fordítson el más emberektől? Hogy ahol lehet kerüld őket, és a
bizalmi kapcsolatokat? Ez igazából egyben egy tökéletes védekezési mód,
mondhatni lekoptató szöveg, és működik is. Kivéve amikor nem. Akkor
tovább kell menni, vagy fejet kell hajtani, hogy néha szerencsés dolog
elveszteni egy csatát, ha olyan ismerősöket nyersz vele, amilyen pár
nekem is van. De ehhez idő kell, hogy próbára tétessék, és megfeleljék
rajta, hogy alapot adjon az időtállósághoz. Nem mondanám, hogy lennének
barátaim, nekem az erős szó, kifejezés, de az ismerős kategória simán
vállalható.
Szóval, teljes mértékig biztos és bizonytalan vagyok a
folytatást illetően. Már baromira elegem van a virágnyelven való
írásból, miközben, nagy részét nem is oszthatom meg, mert valakinek
biztosan sértem a kibaszott érzéseit, és akkor jönnek az idióta
megjegyzések.....Azoknak üzenem, bármely megjegyzés, elsődlegesen az én
kezemen megy át, moderálás céljából, amíg én nem véleményezem nem is
jelenik meg. Magyarul, baszottul nem kell hozzászólni a dolgokhoz. Igen
az újrakezdésbe ezentúl a káromkodás is belefér, nem fogok finomkodni.
Úgy se megyek vele semmire. Ez az én blogom, nem egy közösségi oldal,
ahol a véleményformálás menő és népszerű időtöltés. Ezt senki ne vegye
magára, nem személyeskedés, azzal, hogy idetévedtél, vagy
szántszándékkal idejutottál, elfogadtál egy olyan hallgatólagos
egyezményt, mely közted és köztem jött létre, és kimondja,
tárgyilagosan betekintést nyersz a világomba, de te nem vagy benne, és
nincs is benne helyed. Ez a saját fejem, vendégelőadókat nem látunk
szívesen. Az, hogy a valóságban mi történik, és itt, két külön
univerzum.
Más téma, soha nem hoztam volna kapcsolatba a kettőt,
de kiderült, az őszi dizájn amit iskolákban, óvodákban, könyvtárakban is
használnak, nem csak én játszok vele, egyenértékűvé lehet tenni a
kriptahangulattal, vagy a boncmesteri hobbival. Én tudatlan halandó csak
az egyszínű rikító fehérséget akartam megtörni némi változatossággal.
Szóval innen nézve imaoltár nem? A lényeg a logikai sajátosság...
Szomorú
és váratlan esemény is ért már ezen a pár órája elkezdődött napon.
Mindkét alkalom sport témájú. Az első a NY-G-t is sújtja az átok, mely
az adott szezonban a SB-nek otthont adó csapatot általában szokta, 0-6
szezon kezdés a két évvel ezelőtti SB győzelemmel összehasonlítva kissé
lehangoló. A másik Playoff kiesés döntötte romba első évados baseball
rajongásom tárgyának döntőbe jutását. Kibaszott DT.
Mi van még,
hmm, hosszútávú tervek. Anyád. Nincsenek, még két nappal előbbre sem
tervezek, úgy se jönne össze. A munka, mint téma eleve kerülendő ilyen
és olyan átvitt értelemben is :D.
Jelzem eltelt vagy 10 perc amíg
új témát találtam, amit meg is oszthatnék, és akarom írásban látni. Ma a
gátlástalanság címke alatt ismertem meg egy lányt, hívhatnám nőnek is,
de tekintsük a gyerekes szemlélet miatt lánynak. Rég láttam, hogy
ennyire ismeretlen ilyen rövid idő alatt így otthon érezze magát egy
számára új környezetben. De legalább kedves. Az az érdekes megfigyelésem
akadt, hogy amikor először láttam meg annyira szépnek láttam, még az
este végén is nagyon hasonló véleményem voltam, és amint ebben a
megvilágításban került a szemem elé, tudom, hogy a fények teszik xD, de
elvesztette a bájai iránti csodálatom 80%-át. Hirtelen már csak egy
butuska és átlagos lány, akinek túl sok idő kell, hogy felnőjön.
Nosztalgia
címen, visszakerestem egy bejegyzésem, amiből további olvasgatás lett,
de igazolva látom, miszerint a bejegyzéseim felérnek számomra egy egy
mentális fényképként, teljes mértékig látom magam kívülről amint ezt
vagy azt írtam, mit éreztem, mi volt odakint, ha előtte kint jártam,
vagy kilestem az ablakon. Voltak e mellettem emberek, veszekedtem e
valakivel, mik voltak a terveim abban a pillanatban. És hiányolom
magamból azt a gyerekes bájt, logikai csavart, amit akkoriban még a
magaménak éreztem.
