Szeretem amikor teszek egy kijelentést, és egy hét sem telik el és hatályát veszti.
Nem érdekelt már a kollégium, pont azért, mert úgy tudtam kettő van. Az egyik egy óriás épület ahol 430 főt tudnak elszállásolni, meg egy kisebb de távolabb a főépülettől és elég drága. Most kiderült, hogy van egy harmadik is, ami nem tudom milyen színvonalú, csak hogy 3 emeletes, 19 db 2 ágyas szoba, és 3 db 1 ágyas szoba van benne. Szintenként tv szoba, mosdó, mosókonyha, konyha...
Az ára is elég baráti, amin meglepődtem, lehet hogy mégis csak valami lepukkant hely. 17.000 egy hónapra.
A lényeg, hogy egész jól meg vagyok az albérletben, csak még mindig nincs harmadik lány, és tegnap Hedvig közölte, hogy félévkor megpróbálja a kollégiumot, tehát simán otthagyna. Erre jött tegnap délután a fordulat, és némi protekcióval a hotel tulajdonosnő barátnőjének lányának a vőlegénye által, még aug. 31-én felkerültem a várólistára és láss csodát felhívtak.
Nem akartam elfogadni, mert azt hittem a nagy épületbe küldenének, utána meg nem tudtam melyikről beszél a nő, és kértem 10 percet, gondoltam ezt még apával is megértekezem.
A nő 1 óra múlva hívott vissza, már kezdtem aggódni, hogy nem is teszi, és másnak ajánlotta fel a helyet, az egyik kétágyas szobában.
Nagyon nagyon kedves volt, aggódott, hogy már kifizettem erre a hónapra a lakbért, de pont szerencsém volt. Tegnap akartam az óráim után, de még haza se értem amikor hívott, illetve, apát akartam megkérni segítsen nekem a bérleti szerződést word-ben kitölteni, és e-mailben elküldeni, tehát még ott sem írtam alá semmit. Szabad vagyok, még ha lelkiismereti részről nézve köcsögség amit teszek. Nem is akaródzott elmondani ezt egyik Hedvignek sem, így ma derült égből villámcsapásként fogja őket érni a hír. Gonosz vagyok tudom.
Tegnap nagyon fájt a lábam a rengeteg séta miatt, hiszen oda vissza 5 km. Így meg az egyik épülettől csak 100 méter, a másiktól meg egy 20-25 perces séta.
A TV miatt aggódtam kicsit, nem biztos, hogy engednék, hogy én hajnalban NFL meccseket nézzek, de már félig megoldottam a dolgot :D.
Ma délután 14 óra után jön majd Marika (a tulajdonosnő) aki szintén tündéri, hogy segít nekem átcuccolni, és kiderül milyen az új hely, és a szobatárs. Persze addig még hátra van a Hedvig csata.
Olyan keveset aludtam az elmúlt 2 éjszaka, hogy most haldoklom. Elkéstem az első órámról a Kémiáról, majd már nem volt kedvem bemenni a másodikra se Állattanra. Mivel mindkettő elmélet nem számít, ráfoghatom, hogy a neptun lezárása miatt nem tudtam megnézni az órarendet vagy ilyesmi. Csak a gyakorlatomra megyek 13-14 óráig növénytan. Valami séta lesz növények között.
Eddig 2 nevet ismerek elsősök között, de egyik se csoporttársé. Az egyik Dávid Mg mérnökis, meg Bogi Át mérnökis.
Tudom, nem kéne órát kerülnöm, de ez az első hét, még bele kell szoknom a koránkelésbe. Tegnap még valahogy ment is, de ma...
Majd ma szépen kialszom magam ha lesz rá lehetőségem. Nem tudom mennyire bulizósak arra a népek, meg tényleg sok minden függ a szobatárstól.
Egyébként a biciklit ugyanúgy kértem apától hozza el, mert nagyok itt a távolságok :D.
Szereztem egy hordozható tv-t is, remélem tetszeni fog.
Nagyon várom már a pénteket, tényleg kéne egy kis pihenés, talán ezentúl le kell mondanom az NFL meccsek élőben nézéséről, és inkább visszanézni az ismétlést. Vagy legalább a kezdés előtt aludni pár órát, sajna tegnap nem tudtam, mert nem voltam álmos. Bezzeg most..
Ezeket a női portálon találtam, aranyosak:
"Te vagy a leghálásabb és legnaivabb hercegnő a világon. Aki megismer és megszeret, ösztönösen gondoskodni akar rólad. Világ életedben mindig tartoztál valakihez, és ez így is lesz mindig. Kedves, érdeklődő természeted sokakat feltölt energiával, így mindig lesznek, akik szeretettel és gondoskodással vesznek körül. A te világodban a harmónia, a szépség és az emberi kapcsolatok bírnak nagy jelentőséggel."
Illetve:
"Életed folytonos őrlődés, a „nemek” és „igenek ” között. Gyakran érezheted úgy, hogy nem szeretnek eléggé ahhoz, hogy elég fontos legyél mások számára. Pedig ez nem így van, a belső bizonytalanságodat vetíted ki, mind a munka, mind a magánéleti kapcsolataidra. Tele vagy érzékenységgel, hihetetlen a vonzerőd. Környezetedben nem csak a segítőkészségedért szeretnek, és ha kinyitnád végre a szemed, akkor ezt magad is láthatnád!"
Majd igyekszem újra jelentkezni ha vége a hétnek suliszempontból, a tapasztalatok miatt :D.
Tuesday, 11 September 2012
Friday, 7 September 2012
Élménybeszámoló, visszatekintés 3.rész
Miről kéne még mesélnem?
Augusztus elején belekezdtem a levelezésbe más emberekkel. Régen is terveztem ilyesmit, még olyan 7-8 évesen, de valamiért sose léptem a tettek mezejére. Most viszont igen.
Elég nehéz, hiszen fontos eleme a türelem, amikor a postást ostromolva napról napra várni, mikor érkezik levelem, és még válaszolni is rá.
Azt gondoltam ez szuper dolog lesz, mert így kiírhatom magamból ami éppen foglalkoztat, és ez majd pótolja, hogy nincs olyan sok ember körülöttem.
Tévedtem, ez nem sokat segít.
Az egyetlen ember akinek oda meg vissza vagyok a leveleitől, főleg, hogy azok e-mailek, és minden nap kapok, az Adrián levelei.
Párat már a Levelek mappában közzé is tettem, de ez nem a valós mennyiség. Augusztus 8. óta minden nap kapok tőle levelet, amire én minden nap válaszolok is, így már olyan 80 levélnél tartunk összesen.
Vele kezdem a napomat, és mivel én általában este válaszolok alvás előtt, vele is fejezem be.
Azon gondolkodtam, valahogy milyen lelki állapotban lennék ha nem segít át az utóbbi heteken.
Sokkal tartozom neki, és nagyon hálás vagyok.
Elgondolkoztam a megmaradt emberek szerepén is, és már nem tartom őket annyira az életem részének. Szomorú, de a távolság és a közös pontok hiánya gyorsan megöli ezeket az ismertségeket.
Azt is el kell fogadnom, hogy 20 éves nő vagyok, tehát még lehet arra az őrültségre is rátudom magam venni, hogy a 9 fiú csoporttársam közül kiszemeljek valakit, és idővel rámásszak xD.
Persze ehhez előbb fel kell őket deríteni, ami hétfőn valószínűleg meg is fog történni.
Jó lenne ha lenne köztük egy megfelelő, de annyira nem vagyok bizakodó.
Hétfőn azzal fogjuk kezdeni, hogy megírjuk az angol nyelvi szintfelmérőt, ami alapján csoportokba osztanak majd minket.
Nem kérdés, hogy én a legkisebb tudású csoportba kerülök xD. Csak azt nem értem, hogy ezen miért is kell részt venni, ha utána kiderül, hogy majd fizetni kell a nyelvoktatásért. Mindegy, majd lesz vele valami.
Csak minél hamarabb meg kell írnom, mert utána 1,8 km-et kell mennem a másik épületig ahol az összes többi órám lesz aznap.
Sajna már péntek van, így holnap kéne részt vennem az évnyitón ünneplőben, de én utálok fehérben lenni, ezért a debrecenit is ellógtam. Nagy a kísértés, hogy most is ezt tegyem. Nem tudom mivel büntetik a távollétet, de inkább az mint, hogy elmenjek. Majd este megpróbálom összeszedni magam, hiszen már az ünneplőmet is kimostam...
Most neki kezdek az Adriánnak íródó levélnek, ez az új kedvenc hobbim :D.
Augusztus elején belekezdtem a levelezésbe más emberekkel. Régen is terveztem ilyesmit, még olyan 7-8 évesen, de valamiért sose léptem a tettek mezejére. Most viszont igen.
Elég nehéz, hiszen fontos eleme a türelem, amikor a postást ostromolva napról napra várni, mikor érkezik levelem, és még válaszolni is rá.
Azt gondoltam ez szuper dolog lesz, mert így kiírhatom magamból ami éppen foglalkoztat, és ez majd pótolja, hogy nincs olyan sok ember körülöttem.
Tévedtem, ez nem sokat segít.
Az egyetlen ember akinek oda meg vissza vagyok a leveleitől, főleg, hogy azok e-mailek, és minden nap kapok, az Adrián levelei.
Párat már a Levelek mappában közzé is tettem, de ez nem a valós mennyiség. Augusztus 8. óta minden nap kapok tőle levelet, amire én minden nap válaszolok is, így már olyan 80 levélnél tartunk összesen.
Vele kezdem a napomat, és mivel én általában este válaszolok alvás előtt, vele is fejezem be.
Azon gondolkodtam, valahogy milyen lelki állapotban lennék ha nem segít át az utóbbi heteken.
Sokkal tartozom neki, és nagyon hálás vagyok.
Elgondolkoztam a megmaradt emberek szerepén is, és már nem tartom őket annyira az életem részének. Szomorú, de a távolság és a közös pontok hiánya gyorsan megöli ezeket az ismertségeket.
Azt is el kell fogadnom, hogy 20 éves nő vagyok, tehát még lehet arra az őrültségre is rátudom magam venni, hogy a 9 fiú csoporttársam közül kiszemeljek valakit, és idővel rámásszak xD.
Persze ehhez előbb fel kell őket deríteni, ami hétfőn valószínűleg meg is fog történni.
Jó lenne ha lenne köztük egy megfelelő, de annyira nem vagyok bizakodó.
Hétfőn azzal fogjuk kezdeni, hogy megírjuk az angol nyelvi szintfelmérőt, ami alapján csoportokba osztanak majd minket.
Nem kérdés, hogy én a legkisebb tudású csoportba kerülök xD. Csak azt nem értem, hogy ezen miért is kell részt venni, ha utána kiderül, hogy majd fizetni kell a nyelvoktatásért. Mindegy, majd lesz vele valami.
Csak minél hamarabb meg kell írnom, mert utána 1,8 km-et kell mennem a másik épületig ahol az összes többi órám lesz aznap.
Sajna már péntek van, így holnap kéne részt vennem az évnyitón ünneplőben, de én utálok fehérben lenni, ezért a debrecenit is ellógtam. Nagy a kísértés, hogy most is ezt tegyem. Nem tudom mivel büntetik a távollétet, de inkább az mint, hogy elmenjek. Majd este megpróbálom összeszedni magam, hiszen már az ünneplőmet is kimostam...
Most neki kezdek az Adriánnak íródó levélnek, ez az új kedvenc hobbim :D.
Thursday, 6 September 2012
Élménybeszámoló, visszatekintés 2.rész
És most nézzük a szellemi életemet.
A rendes felvételiről tehát lemondtam, hiszen irány a Dunántúl, ismerjünk meg új helyeket, kellenek az új kihívások.
Mindenképpen kiakartam tartani a növénytermesztő mérnöki szak mellett. Ez lehet, hogy újabb elfuserált döntés, de az enyém, tehát nekem kell együtt élnem vele.
A lehetséges helyek ahol van ilyen szak: Kaposvár, Mosonmagyaróvár, Gödöllő, Debrecen, Szarvas, Szeged, Keszthely.
Őszintén gondolkoztam egy kicsit Szarvason, hiszen akkor Dia közelében lehetnék, sokat és rendszeresen találkozhatnánk. De, ő már csak egy évet lesz ott, és túl közelinek éreztem Tiszakürthöz és Mezőtúrhoz képest is.
Tehát Dunántúl: A legjobban Mosonmagyaróvárhoz vonzódtam, mert oda volt a legjobb a közlekedés. Kaposvárt egyáltalán nem akartam, Keszthely meg olyan igenis nem is hely volt.
Eléggé bele is éltem magam óvárba, amikor szembesültem vele, hogy az ott felvett hallgatók száma még nem érte el a szükséges minimumot, ahhoz hogy biztosan elindítsák a szakomat. Belevetettem magam a kutatásba, és kiderült, hogy az egész országban az egyetlen hely ahol ez megtörtént Keszthely.
Tovább már nem volt kérdéses melyik lesz az egyetlen hely amit megjelölök pótfelvételin.
Így is nagyon izgultam, mert bármi megtörténhet, de azért reménykedtem. Még a kollégiumra is rákérdeztem, elküldtem a szükséges jelentkezést, és vártam félve de reménykedve.
Az egyik gyenge pontom az volt, hogy nem nagyon mertem beszélni senkinek erről az egészről.
Ezt odáig húztam, hogy anya csak aug. 31-én világosodott meg, hogy ezentúl itt akarok egyetemre járni.
Nem ragozva sokáig a dolgot, felvettek. De nem kaptam kollégiumot. Végig ezt kérdeztem, hogy mennyi esélyem van pótfelvételisként kolit kapni, és sehol nem voltak megmondani az igazat, hogy valójában semmi esélyem. Ezt is csak 31-én tudtam meg.
Persze most már majdnem egy héttel később elmondhatom, hogy van albérletem, van órarendem, és elvileg 11 csoporttársam (amiből csak 2 lány van).
Eléggé tartok a hétfőtől, hiszen akkor kezdődik a suli, és egyből angollal??!
Két lakótársam van, ők vasárnapig gólyatáborban vannak, aminek az a veszélye, hogy mi van ha találnak nálam sokkal szimpatikusabb lakótársat maguknak és majd szeretnék ha elmennék? Persze én nem fogok elmenni, mert már beköltöztem, és eléggé tetszik a lakás, de akkor is, ez betenne a lakótársi viszonynak.
Nem sok mindent tudok róluk, mert hirdetés és telefon útján találtuk a másikat. Én lakom az egy ágyas szobában, ők ketten pedig a kétágyasban. Az egyikőjük szőkés barna magas, vékony és elég szép, Dórának hívják és valami vízgazdalkódos vagy talajos szakja van. A másik festett vörös, molett alacsony, és nem túl szép, Hedvignek hívják és ménesgazda a szakiránya, van egy barátja aki Norvégiában dolgozik, és csak ritkán jár haza.
Az eddigi 1 napos benyomásom Keszthelyről elég pozitív, csak sokat kell gyalogolni, és a helyi buszok elég gyéren közlekednek. Apa lehet elhozza nekem 2 hét múlva a biciklim, amivel bár rossz tapasztalatom volt nem félek közlekedni. Már 3 hét után, amikor újra némi működés jelét mutatta a bal kezem felültem és kis távolságon mentem vele.
Már fel is fedeztem a városi könyvtárat és most onnan internetezem. Nincs annyira messze, és elég csendes szép hely.
Igyekszem minél jobban rávenni magam a tanulásra, és talán ebben a könyvtár is segítségemre lesz.
Az órarendem viszont kissé gyilkos. Állítólag a növénytan határozza meg lesz e diplomám és a kémia, hogy mikor. Ez elég hatásos fenyegetés :D.
Van közgazdaságtanom, Növénytan, Állattan, Kémia, Matematika, Informatika, Szociológia, Műszaki alapismeretek, Mezőgazdasági alapismeretek, Testnevelés, Idegen nyelv angol, Hetesi gyakorlat.
Hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól délután hatig.
Azt nem tudom mikor megyek haza legközelebb, talán az őszi szünetben....
Most egyenlőre ennyit, és ha sikerül holnap időben felkelnem még folytatom :D.
Puszcsika!!!!!
A rendes felvételiről tehát lemondtam, hiszen irány a Dunántúl, ismerjünk meg új helyeket, kellenek az új kihívások.
Mindenképpen kiakartam tartani a növénytermesztő mérnöki szak mellett. Ez lehet, hogy újabb elfuserált döntés, de az enyém, tehát nekem kell együtt élnem vele.
A lehetséges helyek ahol van ilyen szak: Kaposvár, Mosonmagyaróvár, Gödöllő, Debrecen, Szarvas, Szeged, Keszthely.
Őszintén gondolkoztam egy kicsit Szarvason, hiszen akkor Dia közelében lehetnék, sokat és rendszeresen találkozhatnánk. De, ő már csak egy évet lesz ott, és túl közelinek éreztem Tiszakürthöz és Mezőtúrhoz képest is.
Tehát Dunántúl: A legjobban Mosonmagyaróvárhoz vonzódtam, mert oda volt a legjobb a közlekedés. Kaposvárt egyáltalán nem akartam, Keszthely meg olyan igenis nem is hely volt.
Eléggé bele is éltem magam óvárba, amikor szembesültem vele, hogy az ott felvett hallgatók száma még nem érte el a szükséges minimumot, ahhoz hogy biztosan elindítsák a szakomat. Belevetettem magam a kutatásba, és kiderült, hogy az egész országban az egyetlen hely ahol ez megtörtént Keszthely.
Tovább már nem volt kérdéses melyik lesz az egyetlen hely amit megjelölök pótfelvételin.
Így is nagyon izgultam, mert bármi megtörténhet, de azért reménykedtem. Még a kollégiumra is rákérdeztem, elküldtem a szükséges jelentkezést, és vártam félve de reménykedve.
Az egyik gyenge pontom az volt, hogy nem nagyon mertem beszélni senkinek erről az egészről.
Ezt odáig húztam, hogy anya csak aug. 31-én világosodott meg, hogy ezentúl itt akarok egyetemre járni.
Nem ragozva sokáig a dolgot, felvettek. De nem kaptam kollégiumot. Végig ezt kérdeztem, hogy mennyi esélyem van pótfelvételisként kolit kapni, és sehol nem voltak megmondani az igazat, hogy valójában semmi esélyem. Ezt is csak 31-én tudtam meg.
Persze most már majdnem egy héttel később elmondhatom, hogy van albérletem, van órarendem, és elvileg 11 csoporttársam (amiből csak 2 lány van).
Eléggé tartok a hétfőtől, hiszen akkor kezdődik a suli, és egyből angollal??!
Két lakótársam van, ők vasárnapig gólyatáborban vannak, aminek az a veszélye, hogy mi van ha találnak nálam sokkal szimpatikusabb lakótársat maguknak és majd szeretnék ha elmennék? Persze én nem fogok elmenni, mert már beköltöztem, és eléggé tetszik a lakás, de akkor is, ez betenne a lakótársi viszonynak.
Nem sok mindent tudok róluk, mert hirdetés és telefon útján találtuk a másikat. Én lakom az egy ágyas szobában, ők ketten pedig a kétágyasban. Az egyikőjük szőkés barna magas, vékony és elég szép, Dórának hívják és valami vízgazdalkódos vagy talajos szakja van. A másik festett vörös, molett alacsony, és nem túl szép, Hedvignek hívják és ménesgazda a szakiránya, van egy barátja aki Norvégiában dolgozik, és csak ritkán jár haza.
Az eddigi 1 napos benyomásom Keszthelyről elég pozitív, csak sokat kell gyalogolni, és a helyi buszok elég gyéren közlekednek. Apa lehet elhozza nekem 2 hét múlva a biciklim, amivel bár rossz tapasztalatom volt nem félek közlekedni. Már 3 hét után, amikor újra némi működés jelét mutatta a bal kezem felültem és kis távolságon mentem vele.
Már fel is fedeztem a városi könyvtárat és most onnan internetezem. Nincs annyira messze, és elég csendes szép hely.
Igyekszem minél jobban rávenni magam a tanulásra, és talán ebben a könyvtár is segítségemre lesz.
Az órarendem viszont kissé gyilkos. Állítólag a növénytan határozza meg lesz e diplomám és a kémia, hogy mikor. Ez elég hatásos fenyegetés :D.
Van közgazdaságtanom, Növénytan, Állattan, Kémia, Matematika, Informatika, Szociológia, Műszaki alapismeretek, Mezőgazdasági alapismeretek, Testnevelés, Idegen nyelv angol, Hetesi gyakorlat.
Hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól délután hatig.
Azt nem tudom mikor megyek haza legközelebb, talán az őszi szünetben....
Most egyenlőre ennyit, és ha sikerül holnap időben felkelnem még folytatom :D.
Puszcsika!!!!!
Élménybeszámoló, visszatekintés 1.rész
Tudom, hogy sok mindennel tartozom :).
Nem mondom, hogy most sikerül mindent bepótolnom, de igyekszem.
Szóval mi történt július 20. óta?
Azon a végzetes napon, a boldog és elégedett kis bejegyzésem után fél órával, már épp aszfalt mérgezést kaptam. Kissé nagy sebességnél keresztbe fordult a kormányom és én azonnal a fékezés lehetősége nélkül elvágódtam és csúsztam egy kicsit azon a régi fajta rücskös aszfalton.
Nagyjából csoda, hogy nem tört el semmim. A bal kézfejemen úgy 60% lement a bőr, a mutató ujjamba beleállt egy kő, az alkarom tiszta csikarás, a bal térdem szintén, és a lábfejem se úszta meg. A bal oldalamra estem, talán az általános a könnyebben beáldozhatóbb verzió miatt, de azért lett pár sérülésem a jobb térdemen és a lábam ujján. Még az állam és az orrom alatti rész se úszta meg, az is kellett az esés tompításához.
Minden elég gyorsan történt, nagyban biciklizem haza felé, majd bumm már a földön fekszem kiterülve. A legjobb az egészben, hogy esés közben simán láttam a túloldalon lévő házat, kerítést, hogy van némi hűs szél, és hogy hihetetlen az egész, hogy ez történik velem. Ahogy megálltam, szépen lehajtottam a fejem és azon gondolkodtam, hogy ugye csak álmodom, majd mikor éreztem a vér fémes ízét a számban bele kellett nyugodnom, hogy ez a valóság. Szóval ideje felállni és lemenni a főútról mert a végén még egy autó is kilapít.
A további horrorisztikus részleteket megtartom magamnak, de komolyan istenítettem az egészségügyi dolgozókat amiért szépen bekötözték a sebeket, hogy ne pisiljek be a fájdalomtól amit a levegő mozgása okozott a sebeken, valamint az apámnak, amiért a sebességkorlátokat túl lépve bevitt az ügyeletre, hiszen mégis csak péntek délután 16:40 körül lehetett.
Igaz, hogy úgy néztem ki mint egy fél kész múmia, azért anya és Jani a barátja később még Szentesre is bevitt, kitudja nem tört e el a mutatóujjam, ahol újból átdörgölték és lefertőtlenítették a sebeket, és szépen be is kötözték. Meg kaptam emlékezetem első tetanuszát is.
4-5 órával a baleset után már egészen normálisan éreztem magam, kivéve, hogy egykezű emberré váltam akinek újra az anyukája szeleteli fel a kaját, és persze hogy este nehéz volt olyan helyzetet felvenni hogy ne okoztam volna magamnak fájdalmat. A tetanuszt is a bal vállamba kértem, az mondom már úgy is totál káros, és így még volt esélyem a hátamon aludni, anélkül hogy még a seggemet is fájlalnom kéne.
Mondanom se kell a második harmadik napon egészen gyászosan néztem ki. Sajnáltam is, hogy nem vagyok valami természet feletti lény, irigyelve a gyors gyógyulásukat.
Így visszatekintve 7 héttel később, azt gondoltam 3-4 hét alatt mindenem szépen begyógyul, hát a valóság egy kicsit más. A kézfejemen még mindig vannak sebhelyek nem is kicsik, a mutató ujjam nem hajlik be teljesen, amire a háziorvos azt mondta mutassam meg Szentesen, lehet fel kell nyitni és ezt azt helyretenni....(na persze még majd hagyom is?, jó ez így is, majd ha muszáj lesz megmutatom valami szaktekintélynek xD).
és a térdem is elég csúnya.
Talán egy év múlva tényleg csak emlék lesz az egész, és mindenem szépen begyógyul.
Nem mondom, hogy most sikerül mindent bepótolnom, de igyekszem.
Szóval mi történt július 20. óta?
Azon a végzetes napon, a boldog és elégedett kis bejegyzésem után fél órával, már épp aszfalt mérgezést kaptam. Kissé nagy sebességnél keresztbe fordult a kormányom és én azonnal a fékezés lehetősége nélkül elvágódtam és csúsztam egy kicsit azon a régi fajta rücskös aszfalton.
Nagyjából csoda, hogy nem tört el semmim. A bal kézfejemen úgy 60% lement a bőr, a mutató ujjamba beleállt egy kő, az alkarom tiszta csikarás, a bal térdem szintén, és a lábfejem se úszta meg. A bal oldalamra estem, talán az általános a könnyebben beáldozhatóbb verzió miatt, de azért lett pár sérülésem a jobb térdemen és a lábam ujján. Még az állam és az orrom alatti rész se úszta meg, az is kellett az esés tompításához.
Minden elég gyorsan történt, nagyban biciklizem haza felé, majd bumm már a földön fekszem kiterülve. A legjobb az egészben, hogy esés közben simán láttam a túloldalon lévő házat, kerítést, hogy van némi hűs szél, és hogy hihetetlen az egész, hogy ez történik velem. Ahogy megálltam, szépen lehajtottam a fejem és azon gondolkodtam, hogy ugye csak álmodom, majd mikor éreztem a vér fémes ízét a számban bele kellett nyugodnom, hogy ez a valóság. Szóval ideje felállni és lemenni a főútról mert a végén még egy autó is kilapít.
A további horrorisztikus részleteket megtartom magamnak, de komolyan istenítettem az egészségügyi dolgozókat amiért szépen bekötözték a sebeket, hogy ne pisiljek be a fájdalomtól amit a levegő mozgása okozott a sebeken, valamint az apámnak, amiért a sebességkorlátokat túl lépve bevitt az ügyeletre, hiszen mégis csak péntek délután 16:40 körül lehetett.
Igaz, hogy úgy néztem ki mint egy fél kész múmia, azért anya és Jani a barátja később még Szentesre is bevitt, kitudja nem tört e el a mutatóujjam, ahol újból átdörgölték és lefertőtlenítették a sebeket, és szépen be is kötözték. Meg kaptam emlékezetem első tetanuszát is.
4-5 órával a baleset után már egészen normálisan éreztem magam, kivéve, hogy egykezű emberré váltam akinek újra az anyukája szeleteli fel a kaját, és persze hogy este nehéz volt olyan helyzetet felvenni hogy ne okoztam volna magamnak fájdalmat. A tetanuszt is a bal vállamba kértem, az mondom már úgy is totál káros, és így még volt esélyem a hátamon aludni, anélkül hogy még a seggemet is fájlalnom kéne.
Mondanom se kell a második harmadik napon egészen gyászosan néztem ki. Sajnáltam is, hogy nem vagyok valami természet feletti lény, irigyelve a gyors gyógyulásukat.
Így visszatekintve 7 héttel később, azt gondoltam 3-4 hét alatt mindenem szépen begyógyul, hát a valóság egy kicsit más. A kézfejemen még mindig vannak sebhelyek nem is kicsik, a mutató ujjam nem hajlik be teljesen, amire a háziorvos azt mondta mutassam meg Szentesen, lehet fel kell nyitni és ezt azt helyretenni....(na persze még majd hagyom is?, jó ez így is, majd ha muszáj lesz megmutatom valami szaktekintélynek xD).
és a térdem is elég csúnya.
Talán egy év múlva tényleg csak emlék lesz az egész, és mindenem szépen begyógyul.
Subscribe to:
Posts (Atom)