Kylemore Abbey 08.07.

Cong 08.06

Renville 08.05

Hiányos másság

Ne várj,  ne kérj,  ne számíts semmire,  és akkor nincs is semmi baj. Kár,  hogy túl naiv vagyok, és újra meg újra beleeesem valamelyik fent említett hibába. Rossz érzés,  hogy már ez is hibának számít,  mikor váltak ezek a dolgok hibává?
Fájó a viszonzás hiánya,  néha majdnem elviselhetetlenül. Talán csak túl engedékeny vagyok, nem mintha hagyna nekem más lehetőséget.
Tegnap kicsit beleolvastam a naplómba, nem vezetem se régóta, se rendszeresen,  de vicces volt az utolsó mondat 3 hónappal ezelőttről, végül az én hibám,  hogy nem vált valósággá,  most olyan visszatérős az üresség. A kettős mérce a baj, más megítélés alá kerülök én és ő.
A horoszkóp se segít sokat,  egyszerűen csak nem értem és nem tudom.
Magányosnak érzem magam,  és ijesztően hat a jövő. Szívesen mennék moziba,  piacra,  könyvtárba,  őrülten hiányzol blogocskám, mintha fél ember lennék, pedig lenne mondanivalóm és gyönyörű megosztásra váró képeim is....
Majd egyszer...talán.

Hol is?

Jelen pillanatban nem tudom mit említhetnék, hogy otthon voltam, majd vissza akartam jönni, majd nem jöttem, és mégis itt vagyok? Megmagyarázni annyira nincs kedvem, el sem hiszem, hogy csak 10 napról volt szó, 2x-3x hosszabbnak éreztem.

Ami jelenleg gondot vagy kis aggodalmat okoz, az a törékenységem. Az elmúlt napokig nem voltam tisztában mennyire egyszerűen meg lehet törni, és ez mennyire maradandó is tud lenni. Váratlan volt, és mégis várható, csak az ereje volt képes földbe döngölni, úgy érzem esélyem sem volt, én voltam a magányos kis facsemete akit elkapott egy F4-es tornádó, még a létezésem emlékét is eltörölte. 

Most ott tartunk, hogy fut a 2.0-ás próbaverzió, határozottan teszt üzemmódban. A háttérben ott az 1.0-ás verzió, mint alap, de a továbblépés milyensége, hogyansága inkább útközben alakul ki, nem egy előre megírt programkód alapján fut. Hogy gondoljak magamra nőként? Próbálok, de eddig aligha volt rá igazán szükségem. 

Erős az emlék hova nem akarok kilyukadni, mit kell elkerülnöm, és mi az ami alapból része kell hogy legyen egy napnak, kicsit erős elvárások, de nem szeretem a kudarc érzését, így nincs más dolgom, mint a lehető legjobban teljesíteni az elvárásokat. Tudom, hogy azok nincsenek, de pont ezért vannak is, én pedig időnként a két álláspont között lavírozom úgy ahogy tudok.

Nagyobbacska hír: NINCS GÉPEM. Nem tudom, és nem is kell tudnom hova változik a világ, de hogy magammal szemben is ennyire homályosan látok, az nem túl szerencsés. Hova lett a másfél éves énem aki élt halt egy gépért, hiszen a mostani képes volt 1 perc alatt lemondani egyről. És még csak nem is hiányzik. Nem értem magam, mi lesz a következő megdöbbentő lépésem??

Elvárosiasodtam, ezt sem gondoltam volna, hogy megtörténik, de itt tartok. Hihetetlennek érzem, hogy én aki egy 1000 fős faluból származom idáig juthattam, váltogatom az országokat, együtt élek valakivel aki fontos számomra, felnőttként, nőként, mint aki éli az életét, nem azt figyeli mások hogyan élik, hanem végre ő is éli a sajátját.

Nagyon furcsa szituáció, kevésbé labilis másokat nézni, figyelni, mint átélni, benne lenni. 

Sajnos van egy nyuszi oldalam ami ha valami váratlan ér azonnal bekapcsol, most őt próbálom manuális vezérlésre állítani, már nem tetszik a hozzácsatolt automatikus válaszreakció minta.

Bátrabb és nyíltabb szeretnék lenni, belül az is vagyok, csak keveseknek hagyom ezt látni is. Nem is igazán értem mitől tartok vagy mi tart vissza, talán csak a saját ostobaságom, mert legtöbbször még mindig én vagyok önmagam ellensége. 

Ennek örömére most le is tesztelem magam, mennyire vagyok képes ezt átültetni a valóságba :).

Meglepetés

Vicces, hogy az elmúlt 7 év alatt, amióta álmodozom, vágyakozom e dolog megvalósításáról, most kerültem hozzá a legközelebb, de nem elég közel.

Talán sose lesz alkalmam ezt a dolgot valóraváltani, egy örök ábránd kép marad, egy megvalósulatlan fantázia.

Tegnap elzálogosítottam a gépem, mint kiderült a semmiért. Szerintem ez is teljes mértékben rám vall, kitépem a szívem valakiért, hogy utána végig nézzem hogyan nyisziteli darabokra, mert csak ennyire számított számára.

Sose esett még ilyen jól többes számot alkalmazni a személyemmel kapcsolatban, és nem hiszem, hogy a közeljövőben ez újra megismétlődne, egy időre elegem van az érzelmi szerelmi részből. Megvárom mi lesz 1 hét múlva, mi a döntés, mi az ítélet, és mivel nem vagyok hasznossági tényező, egyszerűen csak feladom. Vissza kell szereznem a gépem, ahhoz pedig pénz kell, és a pénz plusz érzelem sose adott még ki teljes összeget.

Mivel bárkinek beleszólása van az életembe, tessék a terv, holnap munkaügy, nincs más lehetőségem, majd pótfelvételin kecskemét kertészmérnök szak, levelezős talán, és máris meg van a hogyanja annak, hogyan sikerül látszólag örökre semmifalvára száműznöm magam.

Már csak egy férj kell, gyerek nem, de egy férjre igazán szükségem lenne, egy papíros valakire, aki nem gondolhatná meg csak úgy magát, hogy bocs, de ez nem megy, szia, puszi, cső. Mindent nem lehet egyszerre ugye? Azért bennem még él a remény..

MO..II..--.

Magyarországon, ismét, 11 hónap után.
Nem  akarok itt lenni, nem mintha nem lehetne jó, vagy elfogadható, hanem mert máshova húz a szívem és a lelkem. Itt már nem vagyok otthon, nem úgy, mint azon a másik helyen, azzal a valakivel. Bárcsak ezt ő is figyelembe venné.
Nem ismerem továbbra sem a jövőt, ha úgy alakul, hogy maradnom kell, akkor képes leszek a leglehetetlenebb helyzetre is igent mondani, mert maradni képtelen vagyok, mennem kell, menni valahova.
Ettől függetlenül milyen? Fura, nem alszom jól, állandóan felébredek, mivel azt álmodom nem itt vagyok, nem egyedül, jaj de furcsa egyedül. Ha felébredsz tapogatózni az után a valaki után az ágyban - eredménytelenül, álmodni, felébredni, összezavarodva mi a valós, és mi az álom, és minek kellene maradnia.
Minden zaj idegesít, magyarul van, értem, és nem hallgat el, valahogy semmi sem klappol.
Valahogy semmi sem jó.
Az egyetlen remény továbbra is a jövő, a tervek, programok, de részben áltatás ez is, mert amíg nem tudsz biztosat, felemészt a sötét kétség, s lágyan álomba ringatja nem létező holnapod.

Haza-út

Nem meglepő módon ez a rész is megtalált. Részben saját döntés, részben előre eldöntött, kikényszerített másdöntése, de az alapokat én fektettem le hozzá.

Elég jól belőttem májusban, hogy mikorra leszek ismét otthon, megkönnyebbülés, mert nem hiszem, hogy még egy nyarat megtudtam volna itt csinálni, és mégis nehéz, mert ez valóban kényelmes volt, véges, az otthoni dolgok miatt nagyon kényes is már, de azért távolságos, idegenes, egyedüli, mondhatni ír. A lezárós részem örül, hogy egy újabb fejezet végére tehetek pontot, megint találtam egy kupac embert, akiket valószínleg az életben nem látok többet, véget ért, elmúlt, csak a csalóka emlékezetem hozhatja már őket vissza. De van aki hiányozni fog, nem az első alkalom, hogy érzelmi szálas elvágós helyzetbe kerülök, de mindközül ez a legrosszabb, mert itt komolyan kötődök valakihez, vagy kötődtem. Ha bekerül a személyes terembe, határozottan nem tudok úgy tenni, mint aki fából van, tehát nem nagyon megy a fából vaskarika mutatvány. De kit izgat, már csak 1,5 nap.

Vicces lesz az utolsó nap egy részét egy öltönyös pasi mellett tölteni, aki épp készül kimondani a boldogtó igent, és te ráadásul szerelmes vagy ebbe a pasiba, de nem neked mond majd igent…

A repülés része izgis lesz, félek repülni, a haza hazaút pedig uncsi, mert vonattal kell mennem szolnokig, senki se jön ki hamarabb elém.

Szerteszéjjel

Tűréshatár, én igencsak elértem a sajátomat....
Természetesen félek, átadni az irányítást, ráadásul önként, nekem elég nagy lépés ez az ismeretlenbe.
De az ismerttel nem vagyok kibékülve, és a körülmények sem igazán támogatják az én lassú, mindent figyelembe vevő félénk hozzáállásomat. Nem tudok nem mosolyogva arra gondolni, hogy megőrjít, nem tudom hogyan képes rá, de képes, és nagyon alaposan csinálja.
Túl erős, túl intenzív az egész, igazi full frontos támadás, khmm, sikeres támadás. Szóval megpróbálok átlépni a készséges darab fa kategóriába, lehetőleg nem aggodalmaskodni, és csak megélni a jelent, persze ez nem lesz olyan könnyű, mint most leírni, de mindig előbbre visz ha már meghoztam a döntést, mintha csak vacillálok a lehetőségek között.
Az az őszinte meglátásom, hogy fogalmam sincs mit csinálok, elég zűrösen sikerült idáig is eljutni, gondolom így lesz ez a továbbiakban is, de mégis más, mégis, tudom szentimentális és fellengzős, de egyszerűen csak több. Mivel kettő mindig több, mint egy.
Szóval 10 nap. Eredetileg még lenne plusz 14, de minek, így nem tennék eleget a jelen megélős dolognak, a mai nap épp olyan jó, mint egy másik. De addig is halálra fogom magam izgulni.
Az a meglátásom, hogy részben félreértettük egymást, de majd megpróbálom tisztázni amennyire csak tudom.
Fura élmény ez, kihagyva a szokásos lépéseket, pont ezért valahogy lehengerlőbb is, mint egy természeti katasztrófa, nem lehet megállítani, nem lehet előre jelezni, csak utólag lehet a károkat enyhíteni, ha már levonult a vihar. Pont ezért nem tudhatom mikor fordulnak ellenem az érzéseim, mikor kinél is van az irányítás, és mikor járok a helyes illetve mikor a szakadék felé vezető úton.De néha nem is kell tudnom :D.

Rák, egyedülálló

Ha csak keresed a szerelmet: Talán még nem vagy felkészülve egy mély, elkötelezett párkapcsolatra. Nem, ez nem baj. Sőt! Ez így van rendjén. De fontos, hogy felismered ezt a helyzetet, és fontos, hogy ki tudd mondani: most talán még csak valami lazábbra vágyom. A hétvégén olyan gyógyító kapcsolatod kezdődhet, amelyben megtapasztalhatod a szeretet szabadságát.


Nos igen, úgy tűnik mindenki más tudja mit kéne tennem, éreznem, én azért mégis a magam útját járom :).

Me and My Broken Heart

Nem csak hibát hibára, de katasztrófát katasztrófára is tudok halmozni. A baj nem csak utolér, de állandó helyjeggyel rendelkezik a vállamon.

Nem fogod elhinni, akkora képtelenség, de szerelmes vagyok. Bocsáss meg a zavarodottságomért, de csak tegnap szembesültem vele. Szerencsére egyedül voltam amikor elért ez a felismerés, miután sikerült abbahagyni a sírást, és valamennyire összeszedtem magam, nem maradt más megoldás, mint a gondolkodás, hogyan másszak ki ebből a helyzetből.
Hogy értsd, az érzés egyoldalú, nincs viszonzás, remény vagy happy end. Ennek meg sem szabadott volna történni, de nesze neked fejletlen érzelmi oldal, kudarcot vallottam és elbuktam. Egy szerelmes sírós roncshalmaz vagyok. És még értelmetlen gyónási kötelezettségeim is vannak, én kényszerítem rá magam, kár, hogy bár már belekezdtem a rosszabbik és nehezebbik része hátra van. És azért értelmetlen mert általa csak a rólam kialakult képet fogom a helyes irányba terelni, tehát megmutatom mennyire rossz is a helyzet.
Megoldás, az nincs, csak a körülményekhez képest igyekszem a felszín közelében maradni ami a stabilitást illeti, és remélem, hogy egyszer csak elmúlik, fokozatosan elhalványul.
Van jó oldala is, még sose voltam szerelmes, fura, hogy a legkevésbé sem értem magam, a helyzetet, és talán de csak talán jobb is, hogy viszonzatlan. Mármint nem nekem, hanem neki :). Szerencsés a védőangyalával.
Az már felemás, hogy sose lesz lehetőségem azt mondani neki Szeretlek, és ugye én sem fogok ilyesmit hallani. Aúcs, valaki mentsen meg önmagamtól és szedje ki belőlem ezeket az érzéseket.
A frászt hozza rám a téma, talán ezért tartott ilyen sokáig eljutnom idáig. Meg sem érdemlem ezt a helyzetet, önmagamnak beismerni pedig....nos nem kell nagy jóstehetség egy újabb katasztrófa eljövetelének megjósolásához, jó lenne ha annak én lennék majd az egyetlen áldozata.

Okés, azt hittem, ugye én kis naiv, hogy nem lehet rosszabb, mint 2 órája volt. Lehet.
Végül is, a húgom elmondása alapján én már veszett ügy vagyok, talán csak fel kellene fognom a jeleket amik körülvesznek. Menj haza, felesleges vagy, útban is vagy, és másnak nagyobb szüksége, illetve több joga lenne ehhez a szobához, mivel velem együtt nem akarja :). Okés, megint csak Aúcs.
Azért egy kicsit jobb is, mint 2 órája volt. Tudom, szemét vagyok.
Tehát holnap, illetve a jövő héten beszélünk és valószínűleg feladom, azt nem fogja mondani amit hallani akarok, a többivel pedig csak ártok neki. Újabb hiba :D, nincs min meglepődni sajnos már.

Betegség

Hiába szeretném figyelmen kívül hagyni a tüneteket, be kell látnom, hogy ehhez egyedül kevés vagyok, ha beteg vagy menj orvoshoz. Időnként elkerülhetetlen.
Szóval mire nem jó egy kis friss levegő, ilyenkor könnyebb bélátni, hogy reménytelen vagy, esetemben menthetetlen....