Nem meglepő módon ez a rész is megtalált. Részben saját döntés, részben előre eldöntött, kikényszerített másdöntése, de az alapokat én fektettem le hozzá.
Elég jól belőttem májusban, hogy mikorra leszek ismét otthon, megkönnyebbülés, mert nem hiszem, hogy még egy nyarat megtudtam volna itt csinálni, és mégis nehéz, mert ez valóban kényelmes volt, véges, az otthoni dolgok miatt nagyon kényes is már, de azért távolságos, idegenes, egyedüli, mondhatni ír. A lezárós részem örül, hogy egy újabb fejezet végére tehetek pontot, megint találtam egy kupac embert, akiket valószínleg az életben nem látok többet, véget ért, elmúlt, csak a csalóka emlékezetem hozhatja már őket vissza. De van aki hiányozni fog, nem az első alkalom, hogy érzelmi szálas elvágós helyzetbe kerülök, de mindközül ez a legrosszabb, mert itt komolyan kötődök valakihez, vagy kötődtem. Ha bekerül a személyes terembe, határozottan nem tudok úgy tenni, mint aki fából van, tehát nem nagyon megy a fából vaskarika mutatvány. De kit izgat, már csak 1,5 nap.
Vicces lesz az utolsó nap egy részét egy öltönyös pasi mellett tölteni, aki épp készül kimondani a boldogtó igent, és te ráadásul szerelmes vagy ebbe a pasiba, de nem neked mond majd igent…
A repülés része izgis lesz, félek repülni, a haza hazaút pedig uncsi, mert vonattal kell mennem szolnokig, senki se jön ki hamarabb elém.
No comments:
Post a Comment