Nem akarok itt lenni, nem mintha nem lehetne jó, vagy elfogadható, hanem mert máshova húz a szívem és a lelkem. Itt már nem vagyok otthon, nem úgy, mint azon a másik helyen, azzal a valakivel. Bárcsak ezt ő is figyelembe venné.
Nem ismerem továbbra sem a jövőt, ha úgy alakul, hogy maradnom kell, akkor képes leszek a leglehetetlenebb helyzetre is igent mondani, mert maradni képtelen vagyok, mennem kell, menni valahova.
Ettől függetlenül milyen? Fura, nem alszom jól, állandóan felébredek, mivel azt álmodom nem itt vagyok, nem egyedül, jaj de furcsa egyedül. Ha felébredsz tapogatózni az után a valaki után az ágyban - eredménytelenül, álmodni, felébredni, összezavarodva mi a valós, és mi az álom, és minek kellene maradnia.
Minden zaj idegesít, magyarul van, értem, és nem hallgat el, valahogy semmi sem klappol.
Valahogy semmi sem jó.
Az egyetlen remény továbbra is a jövő, a tervek, programok, de részben áltatás ez is, mert amíg nem tudsz biztosat, felemészt a sötét kétség, s lágyan álomba ringatja nem létező holnapod.
No comments:
Post a Comment