Amint megérkeztem, azt éreztem az első 2-3 napban, hogy bármikor kész lettem volna összecsomagolni, és felszállni az első Debrecenbe tartó vonatra. Az igazat megvallva szerettem volna meg is tenni. Persze nem tettem.
Amit viszont végre megtettem, hogy tegnap találkoztam Diával, és Éva nénivel, aminek nagyon örültem.
A munkával kapcsolatban is írtak, csak az a gáz, hogy elvileg a héten már lehetne menni betanulni, de akkor biztosan nem tudok találkozni Diával pénteken, és lehet, hogy már holnap vissza kell mennem.
Nem mintha nem örülnék, csak kicsit rosszul jön ki.
Ma van anya és elvileg az én névnapom is, örülnék neki, ha most találkozhatnék Lacival, aki tudom, hogy lenne olyan kedves, hogy valami kis aprósággal meglepne, és én még örülni is tudnék neki.
De ugye nem vagyok, megint sikerült összeszednem egy kis sehova sem illő puzzle darab szindrómát, de az én hibám, hogy ilyen kis érzékeny vagyok.
Riniti köszönöm, hogy gondoltál rám :D. Szeri.
Aki nézte a hétvégén a Maláj Nagydíjat, és Alonso szurkoló, az tök boldog lehetett, hogy az égiek nem csak egy nagy adag esővel, de egy ajándék győzelemmel is megleptek minket, persze azért az indiai versenyzőnek is örök hála, hogy előbb Buttont később Vettelt tüntette el a pontszerzők közül.
Azért, Éva néni kedvesen megjegyezte, hogy egyenlőre a szemében egy kupac szar szintjén állok, de annyira nem izgat.
A Teleki katolikus suli lesz, hogy ne zárják be, csak hát ez így elég trééé, örülök, hogy már nem kell oda járnom.
Köszönöm, hogy vannak akik ide tévednek olyan országokból, hogy: Thaiföld, Svédország, Peru, Kolumbia, Mexikó, India, Oroszország, Ausztrália, Hollandia, Japán, Kanada, Brazília, Fülöp-szigetek.
Puszi, Hajnal.
Ez természetes hogy gondolok rád :)
ReplyDelete