Zene

Most kicsit furán érzem magam, megint az érzéseim vannak összezavarodva, ami engem is még zavartabbá tesz, az alap állapoton felül. Nem akarom a teli holdra fogni, mert most nem csak az a "hibás".
Elbizonytalanodtam mi is az ami jó nekem, és mi az amit magamra kényszerítek mert ez az elvárás. És ha kiderítem mi melyik kis csoportba tartozik, se tudom mit kezdjek az egésszel, vagy megint olyan dologba ütöttem az orrocskám ami az én dolgom, csak lehet jobb lett volna nem feszegetni.
Nem tudom mi jó az állandóság vagy a változás, ráadásul nem filozófiai jelleggel hanem Nekem, Most.
Ráadásul akikről azt hittem közel állnak hozzám, kiderült hogy nem is annyira, hogy csak túl sokat képzeltem a dolgokba, és ráadásul nem csak rövid ideig hanem hosszabb ideig, és mindig elbizonytalanít ha rájövök nem reálisan látom, láttam a dolgokat, és ezért csalódás ér, ami ha úgy nézzük csakis az én hibám.
Nem tudom, nem e kétségbeesett próbálkozás az amit épp csinálok, és most még nem akarom konkretizálni mi is az amibe belekezdtem.
És ráadásul ha kiderült hogy az emberek csak kis mennyiségben képesek elviselni, akkor vajon mennyi esély van arra hogy a közelembe létezik olyan ember aki nagyobb mennyiségbe se csömörlik meg tőlem?
Lehet néhány árnyoldaláról még mindig nem tudok a kívülállóságnak....
És akkor itt van ez a zene, amitől potyognak a könnyeim, pedig egy olyan ismerősömtől kaptam, aki nem is ismer igazán. De ez nagyon ijesztő. Bár az élet általában ilyen, és akkor én gyáva nyuszi milyen eséllyel rendelkezem? Hát elég rosszal. Ami nem túl szívderítő.