Nem gondoltam volna

Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzés végzősnek lenni, tudva hogy a ballagásig alig 17 nap van hátra. Azt hittem, hogy nem tudom mit hittem. Szenvedek az óráktól, főleg a magyar óráktól meg a töriktől, mert szörnyen unalmasak. Egyszerűen az ember bele tudna halni az unalomba minden egyes alkalommal. Szerintem ehhez is tehetség kell. A többiek nem nagyon szeretik a matekot se, de nekem ez az egyik vigasz díj, ha lehet ezt mondani. A másik az angol, bár az rejt magában némi veszélyt. Mert néha nem árt tudni a választ bizonyos kérdésekre, ráadásul angolul... xD
Örülök, hogy lassan vége lesz ennek az egésznek, nagyon unalmas már folyton ebbe a suliba járni. :)
A ballagást nem várom, mert tömegiszony effektus, meg egyébként is túl sok rokon teheti be a lábát a személyes szférámba büntetlenül. Hiszen jogosan jönnek.
A másik nagy baj, hogy holnap elkéne vonszolni a hátsóm, vagyis a pofám a fogorvoshoz, hogy pontot tegyünk egy évről-évre bosszúságot okozó fogamra, azt nem tudom hogy végérvényesen e. De nagyon félek, sőtt rettegek, mert kórház, mert orvos, mert fájdalom. És lehet hogy meg fogok futamodni, istenem olyan GYÁVA vagyok. :(
Gondoljatok az önbecsülésemre majd ha olvassátok, mert holnap lehet sírni fogok, vagy elszaladni, vagy eleve el se menni. Szóval a helyzet nyomorúságos...