Ma reggel nem túl erős elszántsággal, de azért felkeltem, mert azt terveztem, hogy készítek pár képet egy átlagos ír napfelkeltéről. Mondhatni Írország keresztbe tett nekem és tényleg prezentált egy átlagosat. Semmi nem látszott az egészből, minden tiszta felhős és még eseget is mellette. Így most álmatlanul ülök a gép előtt és azon merengek mennyire kis magányos is voltam az elmúlt időkben.
Végre sikerült nagy nehezen feltennem a kedvenc képeimet a falra az íróasztalomhoz, és elfogott az érzés, hogy itt ülve körbevéve ezekkel a képekkel ha csak pillanatokra, órákra is, de nem vagyok magányos. Mert bár nem ismerősöket, sőt még csak nem is embereket ábrázolnak a képek, teli vannak érzelmekkel, emlékekkel, megörökített pillanatnyi élményekkel és gondoljon mindenki azt amit akar, egész kellemes kis társaságok. Mint egy imádott könyvekkel teli könyves szekrény.
Végeztem az őrültnek kevésbé nevezhető hajszával, és várom a társasági élet kellemes előnyeit. Mondhatni türelmetlenül iszonyúan várom <3 .="" p="">
No comments:
Post a Comment