Gátlások

Nekem rengeteg van, csak erről alkalomadtán hajlamos vagyok elfelejtkezni, és utána annál rosszabb, amikor ismét tudatában vagyok, miért is vagyok gátlásos. Nem akarok az lenni, nem akarom a feszélyezettséget, a bizonytalanságot, hogy most tényleg emberek közé szándékozok menni így? Idióta vagy, kövér, minden szörnyen áll rajtad, borzasztó ahogy mész, ahogy a hajad áll, hogy létezel. Ilyenkor kerülök el mindenkit, csukom magamra az ajtót, mert teljes mértékben kimerít, hogy még magammal is meg kell küzdenem, hogy bár senki nem lát, a kérdések, a kétségek, az önostorozás attól még velem maradnak, előlük nincs menekvés, esetleg csak az alvás. Már ha tudnék aludni.
Utálom, hogy elbizonytalanodom mikor már a kilincs a kezemben van, hogy most tényleg? Majd eltelik egy perc, elengedem a kilincset, levetkőzöm, visszabújok a takarók alá, és igyekszem elfelejteni, hogy létezem.
Időnként fordítva is előfordul, amikor vissza kéne zárnom magam a négy fal közé, hogy újra emberek között legyek, a legtöbbször szívesebben maradnék kint.
De talán a holnap este kicsit segít, középsuli óta nem voltam hasonló helyzetben, színházban se azóta, pedig imádok színházba menni, főleg egy jó darabot látni.
Szóval, fiatal vagyok, mert mindenki ezzel jön, már egy ideje jó lenne ha az ilyenkor szokásos hülyeségek listáján jó pár pontot ki tudnék pipálni, de nekem még egy sincs, és még most is azon gondolkodom, miért nem kéne ezt vagy azt tennem, ahelyett, hogy tényleg megtenném. Hülye biztonsági játékot játszok, pedig annak épp nem most van itt az ideje, idő, amiből nekem egyre kevesebb van, és csak telik, rohan.
Ez a 270. napom, eddig nem tudtam, csak most gyorsan kiszámoltam, azon gondolkodtam, még pár nap és 9 hónapja leszek itt. Május 9. lenne a 300. elég távolinak és elérhetetlennek tűnik, egyébként is azzal kell megelégedned amid van, nem pedig amid lehetne.De azért vágyakozni mindig szabad, sőt azt hiszem egyenesen kötelező.