Normális, hogy állandóan bajba sodrom magam? Hogy állandóan van félni
valóm, nap nap után állandóan aggódnom kell valami miatt? Hogy ugyan ez
volt a helyzet 6-4-1 éve is? A körülményektől, az engem körülvevő
emberektől teljesen függetlenül, mindig ugyanolyan komplikált, sekélyes,
értéktelen és haszontalan az egész.
És mégis üres vagyok. Teljesen, mindenféle értelemben xD. Ez annyira bosszant.
Miért látom azt, hogy mások megtudják ezt oldani, bárki, csak olyan, mint ha én nem.
Önkínzás
könyvet olvasnom, mert ha rátalálok egy értékesre, egy
elgondolkodtatóra, egy olyanra ami felnyitja a szememet valami fontossal
kapcsolatban, megőrülök a tehetetlenségtől, hogy nincsenek lehetőségeim
a változtatásra, hogy megint egy soha meg nem valósuló pont kerül a
listámra, a vágyak listájára, amikhez soha nem lesznek megfelelő
körülmények, hogy teljesülhessenek.
Bia szerint, a magányom,
túlérzékennyé tesz, teljes mértékig igaza van, bár szerintem az is ront a
dolgokon, hogy eleve érzékenykedős típus vagyok. Már próbáltam ezen
változtatni, de tudod mit, mindig hasonló sablon alapján alakultak a
dolgok, és a vége kudarc, fájdalom, bizalmatlanság lett. Az ilyesmit
szívesen kihagyom.
Hogyan lehetne más nyelvű emberekkel
barátkozni, mikor nem értem őket, és ők se engem. A mondandóm hiánya,
pluszban rásegít ezekre a nehézségekre. Annyira szeretnék csak egy
típusú kapcsolatot, de sajnos nagyon nem mindegy kikkel. Egy kis
gondolatolvasás képesség nagyot lendítene a dolgokon.
Az emberek túl bonyolultak, és én is mindent túlbonyolítok.
A
húgom szalagavatóján felül az azt követi partyt is hiányolom, annyira
szeretnék most sokat inni, idegenekkel táncolni, szórakozni, és egy
hosszú pillanatra mindent elfelejteni. Még egy olyan rémes szórakozó
helyen is el tudom magam képzelni, ahol a múltkor voltunk, csak egyedül,
nem kellenek szemtanúk, és utólagos emlékeztetők, hogyan is
viselkedtem.
Tetszik ami itt van, hogy inni akarsz, tessék mit és
mennyit, de az, hogy ilyen zártkörű a dolog újra és újra, nos az már nem
annyira jó. Ezen a téren örülnék egy kis változatosságnak. És közben
ott motoszkál a fejemben, hogy ha én tettem volna absztinenciára
vonatkozó fogadalmat, simán betartom, mert ilyen szörnyen unalmas,
kiszámítható, üres, szótlan, sótlan, középkorú idióta vagyok.
Sötét
felhőként lebeg a fejem felett ez az egész karácsonyos dolog, ajaj, de
szeretném kihagyni a naptárból. Az lenne a legjobb ha igényelnének nekem
egy idegszanatóriumban pár napra helyet, ott vészelném át a legjobban.
Az ilyesmit legjobb egyedül intézni, így tényleg elképzelni sem tudom mi
fog kisülni belőle, a katasztrófán kívül. Én tökéletes hangulatromboló
vagyok.
Állandóan eszembe jut, nem kellett volna rájuk
kényszerítenem a jelenlétem, most sokkal jobban éreznék magukat a maguk
társaságában....
Nos, jajj, miután megszabadultam pár bajos
gondolatomtól, mert ha leírom, legalább nem futnak vég nélküli köröket a
fejemben, valami pozitív témát kellene találnom.
Annyira
harmóniában érzem magam ebben a pillanatban, segít a zene, a rajzolás, a
virágok. Hogy azon elmélkedem, sütni kéne valami sütit, miközben
pontosan tudom, hogy katasztrofálisan sütök. A muffin sütőt neki adtam
Biának, már pedig a muffin az egyetlen tűrhető területem.
De kísérletező kedvemben vagyok.
Az
elkövetkező 10 nap valamelyikén valami hülyeséget szeretnék csinálni,
remélem adódik valami lehetőség, és én is leszek elég bátor hozzá xD.
NFL: 13. hét, olyan szomorú, már nagyon közel van a vége, pedig még csak most kezdődött.
