Év vége

A 2012-es év lezárása kellően családias és hangulatos volt.

Régóta őrzök kellemetlen emlékeket erről az időszakról, melyeket most sikerült boldogabb képekre cserélni. Talán így helyes, hogy újra meg újra belefutunk önmagunk látszólagos korlátaiba, melyet újabb látszólagosra cserélhetünk, de már kijjebb mint korábban. Feleslegesen ragaszkodom sok elfojtott dühömhöz, csalódásomhoz, hiszen se nekem se a környezetemnek nem teszek vele jót.

Persze most leírtam, hogy ha milyen nagyokos vagyok, tudok én belátó lenni, csak alkalom és némi idő adta bölcsesség kell hozzá. De biztos vagyok benne, hogy ez engem ugyan úgy végig kísér majd életem folyamán, mint mindenki mást. Mindig lesz következő alkalom, hogy emlékeztessem magam erre a tanulságra.

Tényleg meglepődtem rajta, hogy ennyire jó itthon lenni. Már a nyáron is előtérbe kerültek bennem ilyen érzések, de akkor még kevésbé figyeltem fel rájuk. Büszke vagyok rá, hogy december 20-tól egészen január 19-ig folyamatosan anyánál lehettem, és letudva vizsgáimat további lábatlankodást kell elviselnie.

A karácsonyra kitérve apánál kevésbé volt jó, egyrészt az új barátnő szindróma, megkeverve azzal, hogy újra a válás utáni elsővel van együtt Judittal. Azzal a bizonyossal. Emlékezetem szerint róla, még nem ejtettem szót, mert blogírásos történelmem nem nyúlik vissza arra az időszakra. Az én világnézetemben kétféle válás utáni kapcsolat modell lehetséges. Az egyik amikor a rá következő kapcsolatot a gyerekek egyből elfogadják, és szuper, és amikor nem. De ezzel a nemes változattal az a helyzet, hogy sose lesz igen. Számomra ez az első természetesen a nemes kategóriába tartozik. Említettem, hogy volt és van bennem „némi” harag vagy keserűség, mindegy milyen címkét aggatunk rá. Biztos letudnám küzdeni a negatív ellenérzéseimet, de ehhez még nem vagyok elég felnőtt. Most csak az van, hogy akárki más is lehetne mint apai első újabb kapcsolat, azt a nőt, soha nem tudnám elfogadni, mindig arra emlékeztetne, hogy a szüleim elváltak. Az akkori állapotomra, érzéseimre. Ez az érzés nem válogat, anyánál is ugyanúgy megvolt. Idő és érettség kell elfogadni a szüleink új kapcsolatait, ami a kapcsolatok számának növekedésével egyre könnyebb. De a sorrend végleges, csak azért mert egy egy nőszemély újra felbukkan, az még ugyanúgy az egyeske, ketteske, hármaska marad, az összes hozzátartozó lelki sallanggal együtt. Nálam csak annyi változott, hogy könnyebb nem is foglalkozni vele, egyszerűen levegőnek nézni, és elfelejteni, hogy ez most épp így van. Gonosz módon ott tartok, hogy igazából csak meg kell várnom, hogy elteljen a kijelölt időtartam (sors), és úgyis vége lesz ennek a kapcsolatnak is, csak addig kell elviselnem ezt a helyzetet.

Nagyon érett hozzáállás ugye?

Szóval az a karácsonyozás annyira nem volt színvonalas.

Anyánál már más volt a helyzet, mert egyrészt megvoltak a megfelelő kellékek. Először is normális méretű fa 1.5-2 m. Az ehhez tartozó gyönyörű díszek, családi pillanat, hogy együtt közösen díszítjük a fát, mindenki aktív résztvevő. Utána a kaja, na az fontos, finomak jól néznek ki, szeretjük őket. A készülődés már az előtte lévő napokon, süti sütés, anyával közös konyhai szolgálat :), és persze ajándékok. Nem az a fontos, hogy drágák legyenek, hanem az, hogy ne szabvány kötelező elemek legyenek. Az volt a legjobb benne, hogy Janival anya barátjával együtt karácsonyozni kedves, teljes élmény volt, de a hétköznapokon is szeretek  együtt lenni vele, mellette sokat lehet nevetni, felnőttként kezel, nem csak beszél a levegőbe, a tettei fényesen bizonyítják mennyire képes felnőttként és férfiként viselkedni. Rengeteg olyan tulajdonsága van, amitől szerethetővé válik, azt is jó látni, hogy boldoggá teszi az anyámat. Ezt alapvetően hiányolom az apám kapcsolataiból, még sose láttam, hogy elérte volna azt a boldogság szintet, mint amin az anyám már 2 éve tartózkodik. Talán az a baj, hogy ez már tanult viselkedési forma, amit ő a saját szüleitől sose láthatott, így képtelen azt megvalósítani, mivel ugyanez az öccseinél is megfigyelhető. Ellentétben a nővérével aki csak féltestvére, és csak pár éve ismerkedtek meg, mivel a nővére képes erre. Így szerencsésnek érezhetem magam, hogy az anyukám által van követhető példám, nem mintha a könyvekben ezt hiányként élném meg. De akkor is van valóságos mintám is.

Szilveszterkor nem mentem sehova. Egyrészt nem éreztem szükségét, másrészt tudjuk, hogy ez a bulizós feeling nem az én világom. Szerencsésnek éreztem magam, mert egyedül lehettem egy üveg gyerekpezsgővel, és az Ízek, imák, szerelmeket nézhettem a tv-ben. Sokszor érzem magam magányosnak más emberek között, mintha csupa idegen venne körül akkor is, ha ismerem őket, és tökéletesen társasági lénynek ha egyedül lehetek.

Még visszatérve a két ünnep között tervbe volt véve, hogy újra találkozom Diával, de ezt előtte nem sokkal töröltem. Úgy érzékeltem, hogy én többet teszek hozzá ehhez a kapcsolathoz, mint ő. Hosszabbak a leveleim, küldök egy két apróságot is mellékelve, és akkor még az utazási költségeket is teljesen én álljam. Elég kicsinyes dolgok ehhez így leírva, de rossz érzés, hogy nekem többet kell hozzátennem ehhez a kapcsolathoz, mint neki, és én még örülök is ennek. Persze még az is ott van, hogy ő idén befejezi a sulit, és talán bele kezdenek a közös életükbe Gabival. Ez már teljesen más világ, mint amiben én élek, és alig van vagy egyáltalán nincsenek közös pontok a kettőben. Azon gondolkodtam, hogy valaha úgy terveztem, majd egymás gyerekeinek a keresztszülei leszünk, egész életünkben barátnők, most pedig kész lennék elengedni őt, hagyni hogy élje a saját tempójában az életét, amely annyira eltér az enyémtől. Meg az is közre játszik, hogy mind a mai napig nem barátkoztam meg a ténnyel, hogy idősebb a barátja, még Janinál, anya barátjánál is, és mint embert nem tudom elfogadni. Belegondolni, hogy évtizedekig állandóan találkoznom kéne vele, elviselhetetlen gondolatnak tűnik.

Úgy tűnik sikeresen eltávolodom az eddigi ismerőseimtől, de eközben nem igazán szerzek újakat. Most mondjam azt, hogy éppen abban az önző korszakomban járok, amikor pocséklásnak tűnik más emberek csip csup ügyeire figyelmet pazarolni? Amikor önmagam tanulmányozása teljesen leköti a figyelmem, másra már nem jut türelmem?

Nem tudom mennyire helyes ilyesmivel takarózni, talán csak a remete természetem bontakozik ki egyre jobban, amely csak szűklétszámú ismerős befogadására képes. Az energiaveszteséges kapcsolatok pedig lemorzsolódnak.

A 2013-as terveim még elég kezdetleges állapotban vannak.

Jelenleg a szabadidőmet a blogomra szeretném fordítani. Azt találtam ki, hogy az év témája az álmok lesznek.

Pontosabban fogalmazva az álmaim. Szeretnék helyet biztosítani a képeimnek. Ehhez persze az is kell, hogy készüljenek is képek, nem lenne beskatulyázva a téma, bármi ami szimpatikus. Nem meglepő módon ezek szorosan kapcsolódnának a természethez, a növényekhez, a naplementékhez vagy éppen napfelkeltékhez.

Ezen kívül az álmok alatt érteném, azokat a terveket amiket szeretnék megvalósítani idén. Jó lenne ha a realitás talaján maradva egy tucatnyi ilyen tervem lehetne, de ha ott maradok, akkor elég kevés kerül be a lehetséges mappába, ezek számát kellene megnövelnem, új egyszerű tervek kitűzésével. Egyszerű alatt azt értem, hogy szeretnék idén is aktív részese lenni a veteményezésnek, vagy a szőlővel kapcsolatos munkáknak, gyógy- és fűszernövényeket ültetni, vetni. Gyümölcsmagokat kikeltetni, a virágoskerttel foglalkozni. Fényképes írásokkal ezeket dokumentálni, hogy a következő években mindenféle hasznos tapasztalatot megőrizhessek, és tanuljak belőlük. Annyira jó lenne, ha sikerülne és megfelelő mennyiségű kitartással is rendelkeznék hozzá.

A legjobb az lenne, ha lenne hozzá laptopom is, de sajnos az nincs, és belátható időn belül nem is hiszem, hogy lesz. Pedig mennyire kényelmes most is a húgom gépén dolgozni, nem pedig korlátozott ideig egy egy sulis gépen elütni az időt, amikor ők megszabják, nem pedig úgy, mint most, hogy én határozom meg mikor ülök le és írok, alkotok, szerkesztgetek ameddig jólesik.

Van még pár az álmokhoz kapcsolódó témám, ilyen az álomnapló is. Pár éve olvastam valahol, hogy milyen hasznos álomnaplót vezetni, melyet rögtön ébredés után a legcélszerűbb leírni, akkoriban sikerült is 1-2 hétig vezetni, de utána abbahagytam. Egyrészt mert szinte minden nap álmodtam, és ugyanazokkal xD, így a fájdalmas emlékek elkerülése érdekében inkább felejteni akartam azokat az álmokat, mint leírni. Elég furcsa is volt most visszaolvasni őket, szépen el is égettem a naplót. Tegnap este döntöttem el, hogy talán ezt a topikot is felveszem a listámra, erre sikerült összehoznom egy a pár évvel ezelőtti álmaimhoz hasonlót álmot. Egyenlőre csak nevetek rajta, majd kiderül, milyen lesz a folytatás.

Szóval valami ilyen kis kezdetleges tervecskéim vannak, még rájuk fér a kidolgozás.

Miről mesélhetnék még? Értékes gyöngyszeme volt, a szünetemnek, hogy megismerkedhettem húgom jelenlegi pasijával, Tamással. Persze nem teljesen azt értem ez alatt, hogy töviről hegyire ismerem az életét, hanem, hogy ha elmenne mellettem az utcám akkor valószínűleg megismerném xD. Magas, sötét a haja, kék a szeme, van humora, és úgy tűnik most a húgom is belépett a legyünk szerelmesek és boldogok klubba anya mellé. A gyerekességemet mutatja, hogy ez az állapot még mindig ijesztő hatással van rám, és úgy vagyok vele, ráérek én még egy ideig, hogy én is hasonló lépésekre szánjam rá magam.

A sportok sem maradhatnak ki, főleg nem a szívem csücske az NFL.

Érdekesség, hogy tavaly február 5-6-án (húgom névnapja) játszották a Super Bowlt a két kedvenc csapatommal a New York Giants-al és a New England Patriots-al, idén pedig február 3-4-én (Tomi szülinapja) játsszák azzal a két csapattal akikkel már tavaly is fenyegetőztek, hogy Harbowl lesz a két Harbaugh testvérrel, és most megvalósul. Gondolkoztam, hogy nem nézem meg, hiszen utálom a Baltimoret, és a San Francisco se a kedvencem, de úgy vagyok vele, muszáj megnéznem, mert egyrészt akkora esemény amit egy vérbeli amerikai foci rajongó egyszerűen nem hagyhat ki. Másrészt 6 hónapig nem lesz másik, ez is kell a feltöltekezéshez, hogy ezt a végeláthatatlan és könyörtelen koplalást kibírja az ember lánya :). Harmadrészt pedig a helyszín miatt ami New Orleans (feltűnt, hogy a kedvenceim a New nevűek? XD). A Mercedes Dome egy csodálatos létesítmény. Negyedrészt pedig, talán ez egy olyan terv ami soha nem valósul majd meg, de szeretnék élőben a helyszínen is látni majd valamikor az életem során amerikai foci meccset, és talán egy Super Bowlt is, ez kb. akkor fog megvalósulni ha megnyerem a lottót, de ha már álmodozunk, tegyük nagyban, nincs olyan törvény ami megszabhatná milyen mértékűek lehetnek az álmaim, ha én erről akarok álmodozni, hát erről álmodozom, a megvalósítási esélye attól még lehet szinte nulla. Ezt még én is belátom.