Végjáték

Szokásos szöveg, megint nem nagyon írtam.
De hát hogy foglaljam össze minden egyes nap a gondolataimat, ha nem akarom leterhelni az agyamat, így érettségi előtt pár nappal?! xD
Koli ballagás:
Hát nem volt valami nagy szám, de azért örülök, hogy ebben is részem volt. A kollégium, mindig mint második vagy néha első számú otthonként szolgált számomra ez alatt a 6 év alatt. Szerintem ez így lesz addig amíg be nem fejezem a tanulmányaimat. Mondjuk szeretnék az egyetemi évek alatt majd albérletbe költözni, de kolisnak lenni akkor is jó volt, és lesz a jövőben is.
Szerenád:
Azt gondoltam a pótkocsin utazni úgymint minden évben a végzősök, nagyon király. Őőőő, a látszat csal. Annyira nem király. De nagyon kellemes érzés volt a többiekkel így a szinte legvégén együtt lenni, énekelni, úgymond elbúcsúzni. A tanárokat is sorban meglátogatni olyan lezáró szakaszos volt, úgy teljesen felfogtam végre, hogy ennyi, ennek most vége. Eddig nem éreztem ezt ennyire tisztán. 
 És most is itt ülök a kollégiumban az ágyamon, és annyira hihetetlen, hogy holnap ballagás. Hétfőn meg érettségi. Fura, hogy már tényleg itt van a nyakunkban, megmásíthatatlanul, végérvényesen.
De én örülök neki.
A szerenádra vissza térve, Dia megosztotta velem titkát, mely szerint olvassa a blogomat, ami kissé ijesztő, de nagyon örülök neki. Aranyos volt, hogy olyan sokszor elismételted mennyire fogok neked hiányozni, mennyire szeretsz, és hogy miattam is sírtál. Nekem is nagyon fogsz hiányozni, bár terveim szerint sokat foglak zaklatni, hogy inkább örülj azoknak a napoknak amikor nem hallasz rólam. Ja és nagyon-nagyon-nagyon szeretlek. Valahogy, és most elnézést mindenkitől, téged nagyon közel érezlek magamhoz. Nyugodj meg nem mész az agyamra, sőt, és jó érzés tudni, hogy nincs semmi baj, mert te mindig ott vagy nekem, és mindig megpróbálok felnőni a feladathoz, hogy te is számíthass rám. Lehet hogy gyerekes vagyok, de a magam módján próbáltam, próbálok törődni veled. Ha semmi mást nem tudtam segíteni legalább meghallgattalak. Voltak pillanatok, amikor abból merítettem erőt, lelki energiát, hogy tudtam te bízol bennem, szorítasz nekem. Amiért hálás vagyok, és még jobban szeretlek érte. Nagyon félek a távolság okozta esetleges elhidegüléstől, hogy rájössz jobb emberek barátságára vagy hivatott mint én, hogy kevés vagyok neked, már csak azért is mert nem leszek ott amikor szükséged lehet rám....
Furcsán csalódott vagyok, azt hittem kicsit jobb lesz a szerenád utáni buli szerűség, de mire mi odaértünk már nagyon lapos volt, és itt az utolsó hétre kialakult A-E osztály ellentét is rányomta a bélyegét az estére. Sajnos még mindig vannak pillanatok, amikor úgy érzem örökös kívülálló vagyok. Mert se ide se oda nem tartozom igazán.

Na jó, tudom, hogy ez magamhoz képest is kissé komolyra sikerült, mert elég érzelmes, de ez a ballagás, sok ember, sok rokon dolog kicsit kikészít. Azért remélem nem lesz nagyon szörnyű....