A tavalyi év nagy elhatározása valamikor március körül alakult ki,
véghez akartam vinni a remeteséget, amit már évek óta terveztem. A nyár
elejéig úgy fogalmaznék részben sikerült, részben nem, megvalósítani.
Túlságosan elkezdett érdekelni a táj, a környezetem, és kirándulgattam,
napoztam, rengeteget fényképeztem, egyszóval élveztem kiváltságos
Balaton parti életemet. Mivel szándékomban állt elköltözni, az ország
egy igencsak más jellegű részére. Természetesen az én terveim a
legbénábbak, mert sose mennek terv szerint, valahol mindig kiderül, hogy
elszámítottam magam, mert elfelejtettem levenni az álmodozó szemüvegem,
és kicserélni a valóság fakó, megszürkült, de reálisabb lencséjére.
Mondhatni elköltöztem, ha ez leírja, hogy 6 hónapja egy 15 kg táska
tartalmából ruházkodom és élek nap, mint nap. Nem mintha nem lenne tető
vagy fedél a fejem felett, egyszerűen csak állandósult vendég státuszban
ragadtam, megfogalmazhatatlan munkaköri leírásokkal, és lakhatási
szabályokkal. Szeretem ismerni a határaimat, de most csak a nagy semmi
közepén vagyok bekötött szemmel, és próbálom kitalálni egyáltalán merre
van a fal, nem hogy a villanykapcsoló. A legbosszantóbb pedig az, hogy a
falak mozognak, és, hogy ki mozgatja őket? Jaaa, kérem szépen azt
hiszem én magam. Izgisebb amikor te magad vagy egyszerre a báb és a
bábjátékos is.
Szóval remeteség, mostanra nagyon jól belejöttem,
ezt csak onnan tudom, hogy most, amikor szükségem lenne egy jó
barátnőre, akiben megbízhatok, és segítene átbeszélni a fejemben kavargó
dolgokat, rájöttem, hogy egy sincs, már mindet sikerült elüldöznöm.
Persze a sok olvasásnak is meg van a maga előnye, most eljátszhatom a
"Legyél önmagad legjobb barátja" közhelyet, kár, hogy önmagammal
időnként még csak köszönő viszonyban sem vagyok, jó kis meló lesz ezt a
kapcsolatot a legjobb barátság szintjére fejleszteni.
Egy kapcsolat alappillére pedig nem más, mint a kommunikáció.
Más szempont...
Az
isten mentsen meg az okos férfiaktól és nőktől, mellettük állandóan
szembesülnöm kell mennyire buta vagyok. Ki vágyik ilyesmire? arról nem
is szólva, hogy így csak állandóan összezavarodom, nem tudom mikor ki
manipulál kedve szerint, és hol vannak a csapdák amikbe gyanútlanul
belesétálok, nem kell félreérteni verbális dolgokról beszélek, semmi
fizikai, csak egyszerű lelki finomságok, amiktől magányosan elszokik az
ember. Ha átlátnám biztos vagyok benne, hogy tetszene, így hogy csak
utólag értem meg a poénokat szimplán hülyének érzem magam, akinek még
sokat kellene tanulnia és fejlődnie ha nem lenne ennyire lusta és
menthetetlenül fejlődésképtelen.
