Önkritika

Be kell vallanom, ha esetleg nem lenne nyilvánvaló, erősen önkritikus személyiség vagyok.
De miért is ne?? Másokkal szembe hiába lennék, azzal nem sokra mennék, és csak nyomorúságossá tenne, hogy mennyire szörnyűek az emberek. Ezzel igazán kár lenne időt fecsérelni.
Mindig vágytam arra, hogy olyan lenne, mintha nem lennék, bármilyen környezetben imádok visszahúzódni a háttérbe, a lehető legkevesebb fennakadást okozni, mert én is hasonló dolgokra vágyok. Mindig azt hiszem, egyszer majd azt kapom viszonzásul, amit én is adok pozitív értelemben, és aztán mindig újra és újra padlót fogok, ha arra gondolok, mennyire naiv vagyok.
De az is igaz, hogy amíg nincs a nevem a tulajdoni lapon, addig bejön nekem az alárendelt alkalmazkodó szerep. Hiszen nézz rám, nincs semmim. Fizikai és lelki téren is nincstelen vagyok, és épp még csak hajlandóságom sincs változtatni az egészen. Régen azt gondoltam akkor vagyok hasznos, ha vannak terveim, céljaim, és megfelelően kidolgozott haditerveim is az eléréséhez. És amikor szembesültem a valósággal, hogy az egész ugyanolyan jól megtervezett illúzió mint annyi minden ebbe a redvás világban, akkor elkezdtem a nincstelen életmódot preferálni. Ami annyira jól sikerült, hogy most már abban se vagyok biztos, mely tulajdonságaim a sajátjaim, és miről mit is gondolok, mert a fejem és a szívem ha nagyon átvitt értelemben akarom megközelíteni, szóval mindkettő üres.
Mama azzal vádolt, hogy semmibe veszem és nem értékelem az embereket, és teljesen igaza van, már nem találom azt a "gombot" amit fel kellett kapcsolni amikor az emberi kapcsolataimról volt szó, mert teljes mértékben elhanyagoltam, mégis minek nekem ez a vacak?? mentalitással. Gondolom az a legsajnálatra méltóbb, hogy még csak nem is sajnálom. Mert mint megtanulhattam, a sajnálat egy felesleges energiapocsékoló érzelemszerűség.
Szóval új képként felmerült bennem, hogy mennyi hasonlóság is van köztem és egy szappanbuborék között.
Kifejteni nem akarom, szerintem elég árnyalt a kép így is xD.
Térjünk rá, a mai nap sérelmére, szóval a párkapcsolatok. Szeretem, hogy mindig emlékeztetnek rá, mekkora cink, hogy nem vagyok kapcsolatfüggő, mivel én talán a kapcsolatparanoid egy jó kifejezés, még ha nem is létezik. Ha csak az utóbbi 3 évet nézem, nem hiszem, hogy egyetlen kapcsolat aminek tanúja voltam, bekerült volna a jaj de irigylem őket skatulyába, vagy hogy egyszer majd én is ilyet szeretnék.
Én alapvetően sérült vagyok, nem tudom milyen mélyre süllyednék sérülés terén egy kapcsolaton belül, de jelen pillanatban is félek megtudni. Lehet hülyeség, de én csak azt látom, hogy ki mennyire sérül egy kapcsolatban, és ez hogyan hat a további választásaira, és életszemléletére. Nem az a hű de fasza kisfilm.
Az egész tiszta adok kapok, és kevés esély van rá, a különböző természetek miatt, hogy az egész harmóniában egyensúlyban maradjon, valaki felé mindig egy kicsit, vagy nagyon elmozdul a mérleg nyelve, és azt a másik nem kedvezményezettfél is megsínyli. Annyi embert ismerek, aki jelenleg is bele van ragadva egy kapcsolatba, mert elég jó ez, meg miért változtasson, és mégis boldogtalan és elégedetlen, de tenni semmit se tesz ellene. Nem csak az, hogy a kapcsolatot hozza rendbe, hiszem ahhoz két ember kell, és szerintem már ilyenkor a kármentés teljesen értelmetlen, hanem, hogy kitalálja miként lehetne elégedettebb az életével.
Attól félek, hogy egyszer csak pont egy ilyen helyzetben találom majd magam, és én is abban a szerencsétlen tudatállapotban fogok leledzeni, hogy minek változtassak, ez is van olyan jó, mint egyedül lenni. Remélem akkor egy ázsiai szokás hatására, az én fejemre is ráborít valaki egy vödör hideg vizet.
De ami jelenleg zavar, hogy szeretnék megtanulni rajzolni, jó most nem vehetek részt egy 4 napos intenzív kurzuson, de akkor is kell valami, amitől az elcsökevényesedett képzelőerőm beindul, és a kezemmel együttműködve, valami 30%-ban csodásat alkot. De nem találom a témát. Nagy vonalakban se emberek, se természet, se épületek. Az absztrakt nem az én világom, de akkor mi? Kellenek a részletek, amikkel el lehet bíbelődni, de azért átlátható, és valahogyan kellően inspirálóan hat a rajzolhatnékomra.
Így teli hassal azt gondolom sokaknak áldás lenne ha köddé válnék, tehát részben figyelembe veszem őket, mondhatni kivételesen, és igyekszem a kedvükben járni.